Albrecht László lett Kiskunfélegyháza főépítésze

Albrecht László néhány hónapja tölti be Kiskunfélegyházán a városi főépítészi pozíciót. Kinevezését 25 éves szakmai múlt előzte meg. A szakembert a pályaválasztásról

Elkészítteti az önkormányzat a Csanyi úti kerékpárút terveit

13 napirendi pontot tárgyalt meg szeptember 28-án, csütörtökön Kiskunfélegyháza képviselő-testülete. A városatyák megvitatták többek között a Csanyi úti kerékpárút tervezési feladatai

170 biztonságos és komfortos kamion-parkolóhely létesült Félegyháza határában

Arany fokozatú, biztonságos és őrzött, nemzetközi tranzitforgalmat kiszolgáló kamionparkoló-bázist adtak át szeptember 19-én, kedden Kiskunfélegyházán. A helyszínen megrendezett

Őszi díszben Félegyháza főtere

Mint azt már megszokhattuk, az évszakok változását Félegyháza főterének díszítése is rendre követi, köszönhetően az önkormányzat lelkes és kreatív munkatársainak. Az őszi dekoráció most is Görög Anita oktatási és közművelődési referens,

Kultúra és kikapcsolódás

Szeptember 8-án és 9-én tartják meg városunk egyik legnagyobb kulturális rendezvényét, a XXIV. Kiskunfélegyházi Libafesztivált, amely a megszokott programok mellett újdonságokkal is szeretne kedveskedni a látogatóknak.

A Valmarral zárt a Félegyházi Napok

A hőség sem okozott gondot a szórakozásra vágyóknak, hiszen már vasárnap kora délután élénk érdeklődés mellett indultak a nagyszínpadi programok a Félegyházi Napokon, 15 órakor Krisz Rudi érkezett

Szabadtéren, Szent István szellemiségét idézve ünnepelte az államalapítást Félegyháza

Csányi József polgármester köszöntőjével kezdődött az augusztus 20-i ünnepség Kiskunfélegyházán, a Szent István Templom előtti téren. Az államalapításra emlékezve a város vezetői

Kiépült a közvilágítás a Darvas-téri bölcsődénél

Kiépült a közvilágítás a Darvas-téri bölcsőde mögött, a lakótelepet és a Tanyasori utat összekötő útszakaszon – hívta fel a figyelmet Horváth Gábor, a térség önkormányzati képviselője a fejlesztésre.

Szabó Mária lesz a móravárosi bölcsőde vezetője

Nagy kihívásként tekint a móravárosi bölcsőde szakmai vezetésére Szabó Mária. A több mint 30 éve kisgyermekeket gondozó szakembert pályájáról és terveiről kérdeztük. Mióta foglalkozik

Az egész családot várja a Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó idén is

IX. Nemzetközi Oldalkocsis Találkozóra várják az érdeklődőket augusztus 10. és 12. között a parkerdőbe. Dr. Ónodi Izabella és Ónodi Árpád szervezők hangsúlyozták, hogy idén is...