Nyári diákmunka program indul az Önkormányzatnál

„Nyári diákmunka” elnevezéssel országos munkaerő-piaci program indul. A központi program keretében lehetősége lesz Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának és az önkormányzati fenntartású intézményeknek 2017. július 1. és 2017. augusztus 31. közötti időszakban 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező, a kiskunfélegyházi lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező diákok munkaviszonyban történő foglalkoztatására legfeljebb napi 6 órában a minimálbér időarányosan járó összegéért.

A programba az a fiatal vonható be, aki foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkezik.

Jelentkezni a diakmunka@kiskunfelegyhaza.hu e-mail címen lehet az alábbi határidőben:

  • aki júliusban tudna dolgozni 2017. június 20-án 12 óráig
  • aki augusztusban tudna dolgozni 2017. június 27-én 12 óráig

A jelentkezésnek az alábbiakat kell tartalmaznia:

  • név, születési hely és idő, pontos lakcím, telefonszám
  • mely oktatási intézményben és milyen szakon tanul
  • mely időszakban (július 1-31., vagy augusztus 1-31. ) szeretne dolgozni, vagy mindegy melyik időszak

A programban  az vehet rész, aki rendelkezik a 2016/2017. tanévre ( hallgatók esetén II. félévre is ) érvényesített diákigazolvánnyal  vagy ennek hiányában iskolalátogatási ill. hallgatói  jogviszony igazolással.

A jelentkezés további feltétele, hogy a diák közvetítést kérőként a lakó-, vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán nyilvántartásba vetesse magát. Ehhez személyes okmányaival (személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya, adóigazolvány) valamint érvényes diákigazolványával, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonáskor kiadott iskolalátogatási igazolásával a Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán (Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5.) meg kell jelenni a programba vonásának előfeltételét jelentő regisztráció érdekében.

16-18 év közötti  diákok esetében a regisztrációhoz törvényes képviselő hozzájárulása is szükséges, ezért ezen korcsoport valamelyik szülővel együtt jelenjen meg.

A jelentkezések elbírálásáról a diákok e-mailben  értesítést kapnak, amelyben a további teendőikről is tájékoztatást kapnak.