Szökőkutak és nyüzsgő gyalogos korzó lesz Félegyháza új főterén
Nemrégiben számoltunk be a mintegy 2 milliárd forint összértékű, Félegyháza megújul projekt sikeréről, aminek köszönhetően kivételes lehetőség adatik meg a jelenkor városvezetésének: újrarajzolni a félegyházi főtér arculatát. Csányi József polgármester akkor a pályázat központi gondolataként a találkozást, a közösségépítést emelte ki. Ezúttal a tervezést végző Pagony Táj- és Kertépítész Iroda félegyházi származású tájépítészmérnökét, Nemcsok Márton projektfelelőst kérdeztük a Zöld város című TOP pályázatra benyújtott, nagyszabású terv részleteiről.
– Miből indultak ki a tervezés során?

– Történeti kutatások és a jelenlegi állapot felmérése alapján az a koncepció alakult ki, hogy a Petőfi tér, Béke tér, Gorkij utca, templomkert által határolt területet mindenekelőtt egyetlen szerkezeti egységként érdemes kezelni. Ezt tekintjük főtérnek, aminek a jelenlegi képe a 80-as évek elején jött létre, és azóta nem történt vele érdemi változás. A térrészek nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással. Ebből adódóan egy egységes koncepció született ezek fejlesztésére, aminek kiindulási pontja a terek összenyitása, a gépjármű forgalom kiszorítása a térről és virágos, szép egységes tér létrehozása.

 – Új térburkolatok, megújuló közvilágítás és növényzet, szökőkutak, közösségi terek alakulnak ki az említett területen. Mi lesz a félegyháziakat leginkább érintő változás?

– Látványos átalakulást eredményez a Béke téren, a templom és a piac között futó út szintbe emelése, aminek eredményeként egybefüggő terület alakul ki a Spar-tól a piacig. Ennek kapcsán megváltozik a forgalmi rend: egyirányú lesz az Oskola utca, ahol be, és a rendőrség utcája, ahol ki lehet hajtani a térről. A templom melletti területen – ahol a zöldségpiac szokott lenni – teljesen megszűnik az állandó jellegű forgalom, bevonva azt is a közösségi térbe.

A másik jelentős közlekedési változás az lesz, hogy a Petőfi téren teljes egészében megszűnik a közforgalmú behajtás. Átalakul a kerékpárút melletti, T-alakban elágazó dupla zsákutcás közlekedési rendszer. A parkolók egy része kikerül az ötös út mellé, és lesz egy új gyalogátkelő hely, zebra is a Korona utcára, az OTP fiók oldalában. A kerékpárutat a Gorkij utcában tervezzük továbbvezetni, és a Bajcsy utca lámpás végénél kötjük vissza a meglévő kerékpárút hálózatra. Mindemellett szeretnénk nagyon sok zöldfelületet és virágos szigeteket kialakítani, ezzel sok csapadékvizet helyben elszikkasztani, hogy ne terheljük tovább a hálózatot.

– A látványt tekintve milyen sarokkövekre épül a koncepció?

– Nagyon szerettük volna a téren minél több formában megjeleníteni a vizet. Ez a tervek szerint a Petőfi kúton felül további három ponton jelenik meg a téren, különböző víz architektúrákat alkotva. Lesz egy vízfal által alkotott szobákat létrehozó szökőkút az Ótemplom előtt, egy hagyományos vízképű szökőkút a könyvtár előtt, és vizes ülőfalak, ahol az ülőfelület alól folyik majd a víz. A főtér koncepció másik sarokköve, hogy nem csak a Kossuth utcai üzletek mentén, hanem a Főtéren is nyüzsgő, éttermekkel, pékségekkel, vendéglátóhelyekkel szegélyezett sétány jöhessen létre, az épületek előtt fogyasztó teraszokkal. A vendéglátóhelyek mellett olyan felületek kialakítását is tervezzük, amelyek közel vannak ugyan a nyüzsgéshez, de félrevonulásra, étkezésre, vagy akár egy déli sziesztára, is alkalmasak lesznek.

A jövőben további részletekkel ismertetjük meg olvasóinkat a projekttel kapcsolatban.