Fogyasztóvédelmi szervek:

Társaságunk a távhőszolgáltatásról szóló törvényben foglalt általános, valamint a Kormány rendeletében foglalt részletes szabályok szerint, az Önkormányzat által kiadott Rendelet figyelembevételével együttműködik az országos és a helyi fogyasztóvédelmi szervekkel, felhasználói érdekképviseletekkel annak érdekében, hogy a felhasználókat érintő kérdésekben:

  • megismerje véleményüket,
  • tájékoztassa őket tervezett intézkedéseiről
  • visszajelzést adjon az általuk közvetített panaszok és észrevételek kivizsgálásának eredményéről.

Társaságunk a felhasználók tájékoztatása érdekében elektronikus információrendszert (honlapot: www.kiskunfelegyhaza.hu/tavho) és ügyfélszolgálatot működtet. Társaságunk a fogyasztóvédelemről szóló törvénynek megfelelően fogyasztóvédelmi referenst foglalkoztat.

Ha a Felhasználó az ügyfélszolgálattól kapott válasszal, intézkedéssel nem ért egyet, azt nem fogadja el, panaszának felülvizsgálatát kérheti a Kft. fogyasztóvédelmi referensétől vagy az ügyvezető igazgatójától.

Ha ezzel a lehetőséggel nem kíván élni, vagy a felülvizsgálat eredményét nem tartja kielégítőnek, lehetősége van jogorvoslatért a szolgáltatással kapcsolatos vitás ügy – fogyasztói jogvita – bírósági eljáráson kívüli rendezésére. Ilyen esetben a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Bács-Kiskun Vármegyei Békéltető Testülethez, továbbá a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalhoz lehet fordulni.

Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala
Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály

Címe:                          6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A.
Telefon:                      +36 76-795-710
E-mail:                        fogyasztovedelem@bacs.gov.hu
Honlap:                       http://bkmkh.hu/fogyasztovedelmi_osztaly

Csongrád-Csanád Vármegyei Békéltető Testület

Telefonszám: (+36 62) 549-392
(csak kedd és csütörtök 9-12 óra között!)
Ügyfélfogadás: hétfő és szerda: 9-11 között
E-mail: bekelteto.testulet@cskik.hu
honlap: www.bekeltetes-csongrad.hu

Fogyasztóvédelmi szervezetek elérhetőségei

Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület
Cím: 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 127.
Telefonszám: (1) 880 – 7642
E-mail: ofe@kozgyules.hu
Web: www.ofe.kozgyules.hu

Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége
Cím: 1191 Budapest, Üllői út 178.
Telefonszám: (30) 400 – 4477
E-mail: feosz@feosz.hu
Web: www.feosz.hu

Európai Fogyasztói Központ
Cím: 1357 Budapest, Pf.: 2.
Telefonszám: (1) 896 – 7747
E-mail: info@magyarefk.hu
Web: www.magyarefk.hu