Távhőszolgáltatás – Fogyasztóvédelem
Fogyasztóvédelmi szervek:
Társaságunk a távhőszolgáltatásról szóló törvényben foglalt általános, valamint a Kormány rendeletében foglalt részletes szabályok szerint, az Önkormányzat által kiadott Rendelet figyelembevételével együttműködik az országos és a helyi fogyasztóvédelmi szervekkel, felhasználói érdekképviseletekkel annak érdekében, hogy a felhasználókat érintő kérdésekben:
- megismerje véleményüket,
- tájékoztassa őket tervezett intézkedéseiről
- visszajelzést adjon az általuk közvetített panaszok és észrevételek kivizsgálásának eredményéről.
Társaságunk a felhasználók tájékoztatása érdekében elektronikus információrendszert (honlapot: www.kiskunfelegyhaza.hu/tavho) és ügyfélszolgálatot működtet. Társaságunk a fogyasztóvédelemről szóló törvénynek megfelelően fogyasztóvédelmi referenst foglalkoztat.
Ha a Felhasználó az ügyfélszolgálattól kapott válasszal, intézkedéssel nem ért egyet, azt nem fogadja el, panaszának felülvizsgálatát kérheti a Kft. fogyasztóvédelmi referensétől vagy az ügyvezető igazgatójától.
Ha ezzel a lehetőséggel nem kíván élni, vagy a felülvizsgálat eredményét nem tartja kielégítőnek, lehetősége van jogorvoslatért a szolgáltatással kapcsolatos vitás ügy – fogyasztói jogvita – bírósági eljáráson kívüli rendezésére. Ilyen esetben a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testülethez, továbbá a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalhoz lehet fordulni.
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala
Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A.
Telefon: (+36 76) 795-710
E-mail: fogyasztovedelem@bacs.gov.hu
Honlap: kormanyhivatalok.hu/kormanyhivatalok/bacs-kiskun/megye/szervezet/kozlekedesi-muszaki-engedelyezesi-es-fogyasztovedelmi
Csongrád-Csanád Megyei Békéltető Testület
Telefon: (+36 62) 549-392
(csak kedd és csütörtök 9-12 óra között!)
Ügyfélfogadás: hétfő és szerda: 9-11 között
E-mail: bekelteto.testulet@cskik.hu
Honlap: www.bekeltetes-csongrad.hu
Fogyasztóvédelmi szervezetek elérhetőségei
Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület
Cím: 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 127.
Telefon: (+36 1) 880-7642
E-mail: ofe@kozgyules.hu
Honlap: www.ofe.kozgyules.hu
Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége
Cím: 1191 Budapest, Üllői út 178.
Telefon: (+36 30) 400-4477
E-mail: feosz@feosz.hu
Honlap: www.feosz.hu
Európai Fogyasztói Központ
Cím: 1357 Budapest, Pf.: 2.
Telefon: (+36 1) 896-7747
E-mail: info@magyarefk.hu
Honlap: www.magyarefk.hu
ELÉRHETŐSÉG
Cím: Kiskunfélegyháza, Darvas tér 1/A.
Telefon: (+36 76) 461-428
Telefon: (+36 76) 560-012
E-mail: tavho@kiskunfelegyhaza.hu
