Megújul a fűréteg a Honvéd pályán

Két TAO-pályázatnak köszönhetően teljesen új fűréteget, valamint korszerű öntözőrendszert kap a Honvéd Sporttelep centerpályája. A munkálatok augusztus elején kezdődtek...

Búzagyűjtő felhívás – Magyarok Kenyere

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége közreműködésével 2018-ban ismét, immár nyolcadik alkalommal rendezzük meg a nagy sikerű „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” programot. A nemzeti összefogással összegyűjtött búza…

Elkészült a „nagy mű”

Lebontották az állványzatot, a város múltját idéző falfestmény már teljes terjedelmében látható a buszpályaudvarral szembeni téren. A festmény előtti téren parkolókat építenek...

Több rendőrt szeretne a képviselő-testület

Kiskunfélegyháza képviselő-testülete május 30-ai ülésén elfogadta a félegyházi rendőrség és tűzoltóság 2017. évi munkájáról szóló beszámolókat. A rendőrség munkájához kötődő...

Útlezárás fanyesések miatt

2018. június 13-án és 14-én a Pázmány utca – a posta felől – a volt zeneiskoláig fanyesések miatt lezárásra kerül. Ezen időszakban a jelzett szakaszon, valamint a posta épülete előtti parkolóban a gépjárművek parkolása tilos. Ugyanezeken a napokon az Oskola…

Kikerültek az elektromos töltőoszlopok – az üzembehelyezésre még várni kell

Nem, nem parkoló díjfizető automatákat telepítenek a városban! A több helyszínen felbukkanó fura szerkezet elektromos autók töltésére szolgál

Folytatódik az Alpári út építése

Amint azt a közlekedők tapasztalhatták, most a külterületi szakaszon folynak az építési munkálatok félpályás útlezárás és szakaszos jelzőlámpás forgalomirányítás mellett...

Mesterecset Pályázat

A Magyar Államkincstár idén negyedik alkalommal hirdeti meg Mesterecset elnevezésű országos pályázatát. Alkoss, majd küldd be rajzodat, festményedet, képzőművészeti alkotásodat a korcsoportodnak megfelelő témában és nyerd meg…

Tájékoztatás gyümölcsös ültetvények összeírásáról

A Központi Statisztikai Hivatal a címjegyzékén szereplő gazdaságok számára kötelező adatszolgáltatáson alapuló mezőgazdasági adatfelvételt hajt végre, melynek terepmunkái 2018. március 1-je és április…