10 ezer növényt ültetnek ki a Szent János téren

Mintegy 7000 cserjét és évelőt, például babérmeggyet, levendulát, kasvirágot, rózsát, továbbá 3000 hagymás növényt, tulipánt, nárciszt, díszhagymákat ültetnek ki ezekben a napokban a Szent János téren

Szüreti felvonulással és áldással ünnepelték Félegyházán az újbort

Az ősz legfontosabb gazdasági, s egyben társadalmi eseménye évszázadok óta a szüret. Erre az alkalomra egykor még a hadviselő vitézek is hazatértek

Megújul a félegyházi vasútállomás

Összesen 700 megállója és vasúti állomása van a MÁV-nak országszerte, ezek közül ötvenet újítanak fel 2023-ig, írja az MTI. Loppert Dániel, a MÁV kommunikációs igazgatója a köztévében...

Kiválasztották Félegyháza Hollandiából érkező új fáit

A Zöld város programban több, mint 200 új fát ültetünk el levélhullás után. Ebből mintegy 85 hatalmas, előnevelt egyedet

A legjobbakat ünnepeltük

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén a Kiskunfélegyházán megrendezett Bács-Kiskun Megyei Napok keretében tartotta ünnepi ülését a városháza dísztermében

Forgalomkorlátozások a Libafesztivál alatt

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal ezúton értesíti a lakosságot, hogy a XXI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál rendezvényei miatt szeptember 4-én 20 órától – szeptember 8-án 14 óráig a következő útlezárásokra, forgalomkorlátozásokra kerül sor…