
Átadták Móra Ferenc mellszobrát a Móravárosban
Ünnepélyes keretek között adták át szeptember 20-án, pénteken Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész Móra-szobrát a Móravárosban.

XXI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál – részletes programmal
Szeptember 6-án és 7-én rendezi meg az Integrál Zrt., a Móra Ferenc Művelődési Központ és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a XXI.

Méh zárlat
A Bács Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala községi zárlatot rendelt el nyúlós költésrothadás betegség miatt az alábbi helyeken: Fülöpjakab, Tanya 138 körül 5 km-es körzetben, Kunszállás, Jakabszállás érintett területei…

Ünnepi hulladékszállítás (pünkösd)
2019. június 10-én hétfőn a hulladékszállítás szünetel. Ennek pótlására 2019. június 11-én, kedden kerül sor. Tisztelettel kérik a lakosságot, hogy reggel 6 óráig helyezzék ki az edényzeteket. Közreműködésüket köszönjük…

Alapítványok 2019. évi támogatása
Kiskunfélegyháza közigazgatási területén működő alapítványok működéséhez és tevékenységéhez Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának vissza nem térítendő támogatása. Alapítvány neve Támogatás 2019. évre…

Földbe rejtett kincsesláda őrzi majd a félegyházi gyerekek értékeit
Egy kincsesláda kerül április 29-én, hétfőn a földbe, a Zöldváros beruházás egyik kiemelt helyszínén, a főtéren. A 15 órakor kezdődő ünnepség szervezője

Platánfák növényvédelmi permetezése
Értesítjük a Tisztelt lakosságot, hogy a platán és hársfák lemosó permetezésének várható időpontja 2019. március 26. (pótnap: 2019. március 27; 2019. március 28.) az időjárás és a rajzás figyelembevételétől függően…

Elindult a Zöld város – Félegyháza újjáépül
Elindult a Zöld város projekt kivitelezése Félegyházán. A munkálatok a Kossuth utcai platánok rekonstrukciós feladataival és a Béke téren a burkolat bontásával kezdődtek meg.

Magas színvonalú sport, illetve kulturális programok megvalósítása a cél 2018 júniusától
A sportcsarnok megváltását követően a létesítmény kihasználtságának növelésére törekedik a félegyházi önkormányzat. Ennek egyik első lépéseként...

Felhívás helyi kitüntetési javaslattételre
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata lehetőséget biztosít kitüntető cím, kitüntető díjak és elismerő oklevél adományozására. Az önkormányzat célja, hogy kifejezhesse nagyrabecsülését mindazon polgároknak, akik a helyi közösség szolgálatában…
