Félegyházi advent – 2021

Egy év kényszerű kihagyás után a kiskunfélegyházi advent idén gazdag programkínálatban bővelkedik, amit a szervezők az aktuális járványügyi szabályok betartása mellett, esetlegesen a programváltozás jogával élve tartanak meg. A rendezvényekre

Zöldjárat naptár és hulladék ürítési tájékoztató

Az FBH-NP Nonprofit KFT tájékoztatja a Lakosságot a 2021. évi a biológiailag lebomló hulladék, elkülönítetten gyűjtött csomagolási hulladék gyűjtési rendjéről valamint lom hulladék elszállításának módjáról és a kommunális hulladék elszállításáról…

Pénzügyileg stabil Félegyháza

Elkészült a város 2020-as beszámolója – tudtuk meg Csányi József polgármestertől, aki hozzátette, hogy a város pénzügyileg stabil, az intézmények működése biztosított. A polgármester ismertette: a pandémia mind a cégek, mind a város működésében

Két félegyházi vállalat is kormányzati támogatásban részesült

Kiskunfélegyházán járt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter április 13-án, kedden abból az alkalomból, hogy a Berkemann Magyarország Bt. és az NT Kft. kormányzati támogatásban részesültek.

Tájékoztató pótfűtés megindításáról

Tájékoztatjuk Fogyasztóinkat, hogy a holnapi nappal, 2020. április 16-tal megkezdődik a pótfűtési időszak. A társasházi közös képviselők írásos kérésének…

Pályázati felhívás Fűtőművezetői munkakör betöltésére

A felhívás az alábbi linken érhető el. LINK: www.profession.hu/allas/1600328