Az első, a hit gyertyája lobbant fel a város adventi koszorúján

Az eső ellenére is nagy érdeklődés övezte az adventi gyertyagyújtások kezdő eseményét Kiskunfélegyházán. December 2-án, a városháza előtt együtt ünnepelték az első, a hit gyertyájának

Albrecht László lett Kiskunfélegyháza főépítésze

Albrecht László néhány hónapja tölti be Kiskunfélegyházán a városi főépítészi pozíciót. Kinevezését 25 éves szakmai múlt előzte meg. A szakembert a pályaválasztásról

Kiskunfélegyházi Libafesztivál útlezárások, parkolás tiltás tájékoztató

A programok szeptember 8-án, pénteken 10 órától 23 óráig, szeptember 9-én, szombaton 8 órától (Petőfi Sándor Városi Könyvtár mögötti parkolóban a főzőverseny 6 órától indul) 23 óráig tartanak…

A Valmarral zárt a Félegyházi Napok

A hőség sem okozott gondot a szórakozásra vágyóknak, hiszen már vasárnap kora délután élénk érdeklődés mellett indultak a nagyszínpadi programok a Félegyházi Napokon, 15 órakor Krisz Rudi érkezett

Szabadtéren, Szent István szellemiségét idézve ünnepelte az államalapítást Félegyháza

Csányi József polgármester köszöntőjével kezdődött az augusztus 20-i ünnepség Kiskunfélegyházán, a Szent István Templom előtti téren. Az államalapításra emlékezve a város vezetői

Kiépült a közvilágítás a Darvas-téri bölcsődénél

Kiépült a közvilágítás a Darvas-téri bölcsőde mögött, a lakótelepet és a Tanyasori utat összekötő útszakaszon – hívta fel a figyelmet Horváth Gábor, a térség önkormányzati képviselője a fejlesztésre.