Balla László lett a polgárőr egyesület elnöke

Marcényi Csaba évtizedek óta nagy lelkesedéssel és profizmussal vezette a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesületet. Tavaly bekövetkezett halála után Balla László váltotta az elnöki székben, akinek alpolgármesteri tapasztalatai...

Már dolgoznak a Horváth Zoltán utca első szakaszának újjáépítésén

Megkezdődött a Horváth Zoltán utca első szakaszának felújítása. Napközben átmenetileg lezárják az érintett részt, az esti órákban pedig ráengedik a forgalmat.

Forgalomváltozás

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya ezúton tájékoztatja a lakosságot, valamint a Horváth Zoltán és Attila utcán közlekedő gépjárművezetőket az alábbi forgalom-korlátozásról…

Idén újjáépül a Dózsa utca, a Felsőtemetői ravatalozó, megépül a Csanyi úti kerékpárút és folytatódnak a városrészi útépítések

– Az önkormányzati ciklus lassan a végéhez közeledik. Covid-járvány, háború, energiaválság, infláció kísérték

250 év története egy jubileumi könyvben

Ünnepélyes keretek között, a városháza dísztermében mutatták be A 250 éves város Kiskunfélegyháza című jubileumi könyvet, február 2-án. Az album mintegy kétéves munka eredményeként született meg

Tájékoztatás lakossági adatgyűjtésről

A Központi Statisztikai Hivatal Kiskunfélegyházán önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint. A felvételek Országos Statisztikai Adatfelvételi Program szerinti nyilvántartási számai…