Kiskunfélegyházi és Kiskunmajsai Járási Foglalkoztatási Paktum

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a TOP-5.1.2-16 azonosítószámú „Helyi foglalkoztatási együttműködések” című felhívásra

Forgalomkorlátozás a Korona utcában

A „Hello Nyár” tanévzáró, nyárköszöntő családi fesztivál előkészítése és lebonyolítása miatt az alábbi útlezárásra lehet számítani: a Korona utca 2018. június 15-én pénteken délelőtt részleges lezárása, 19 órától teljes lezárása 2018. június 18-án 8 óráig…

Értesítés légi szúnyoggyérítésről

Ezúton értesítjük, hogy a Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata illetékességi területén légi szúnyoggyérítés kerül elvégzésre. A légi kémiai védekezés 2018. június 13-án a polgári napnyugtát megelőző 1,5 órában…

Segítsen egy szavazattal, hogy a nyári tábor megvalósuljon

Az Egészséges Félegyházáért Egyesület kétszer egy hetes nyári tábort szervez, amely megvalósításához szükség van pályázattal nyerhető összegre. Ennek érdekében jelentkeztünk a DM Együtt Egymásért…

Nemzetközi légi szállítási gyakorlat nappal és éjszaka

2018. június 10-étől június 22-éig, az European Tactical Airlift Center (ETAC) által nemzetközi légi szállítási gyakorlat kerül végrehajtásra, European Tactical Airdrop Program – Training 18 néven…

Ismét új beruházással gyarapítja Félegyháza gazdaságát az Integrál Zrt.

Új üzemcsarnokot avattak május 31-én az Integrál Zrt. baromfifeldolgozójában. A továbbfeldolgozó, késztermékgyártó üzem 2000 négyzetméter

Ügyfélfogadási szünet a Polgármesteri Hivatalban

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a polgármesteri hivatalban az ügyfélfogadás 2018. június 1-jén (pénteken) megyei rendezvény lebonyolítása miatt szünetel…

Megkezdték a Nefelejcs utca aszfaltozását

Megkezdődött az aszfaltozás május 30-án, a Nefelejcs utcán. A felújításon a városvezetés a kivitelezőkkel közösen tartott bejárást az útszakaszon. Csányi József polgármester elmondta