Közlemény óvodai beiratkozásról

Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda tagintézményeibe a 2018/2019. nevelési évre az alábbi időpontokban lehet beíratni gyermekeiket:

2018. április 23. (hétfő) 8 órától 17 óráig

2018. április 24. (kedd) 8 órától 17 óráig

Felhívjuk a tisztelt szülők figyelmét, hogy a megújuló Móra utcai óvodában 2018. szeptember 1-jén indul a nevelési év, ide beiratkozni az érintettek a Móravárosi óvodában tudnak a fenti időpontokban.

A felvételt elsősorban abba az óvodába lehet kérni, amelynek körzetében a gyermek lakik, illetőleg szülője dolgozik.

Csak az újonnan óvodába lépőket kell beíratni, a korábban beiratkozott gyermekek adataiban történt változásokat kérjük folyamatosan jelezni az óvodában.

Az óvodák felvételi körzetéről a közlemény 1. számú mellékletéből, illetve a következő linken tájékozódhatnak a szülők: kiskunfelegyhaza.hu/hivatal/ovodak

Ha az óvoda férőhelye lehetővé teszi, a város bármely területéről fogadhat gyermeket.

Kötelező beíratni azt a gyermeket, aki 3. életévét 2018. augusztus 31. napjáig betölti, és még nem jár óvodába.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8. § (2) bekezdése szerint: „A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.”

Az óvodaköteles gyermek beíratásának elmulasztása szabálysértésnek minősül.
Amennyiben a szülő nem tesz eleget kötelességének, a jegyző elrendeli az óvodai nevelés keretében folyó foglalkozáson való részvételt.

A 2018. szeptember 1-jétől óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

A jegyzői értesítésre szolgáló nyomtatvány letölthető: kiskunfelegyhaza.hu/hivatal/ovodak

Az Nkt. 8. § (2) bekezdése alapján a jegyző – az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó – a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja. A kérelem benyújtásának határideje: 2018. április 23.

A jegyzői kérelemre szolgáló nyomtatvány letölthető: kiskunfelegyhaza.hu/hivatal/ovodak

Az óvodai beiratkozáshoz szükséges iratok:

  • a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány (gyermek lakcímkártyája),
  • a gyermek anyakönyvi kivonata
  • gyermek TAJ kártyája
  • a szülők személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa (amennyiben a gyermeket valamelyik szülőnél elhelyezték, a szülői felügyeletet gyakorló szülő) vagy más törvényes képviselő személyazonosító igazolványa, más törvényes képviselő esetén a gyámhivatal gyámrendelő határozata

Speciális feladatokat ellátó óvodák:

Százszorszép Óvoda (6100 Kiskunfélegyháza, Darvas tér 11.) : integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása vagy több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos gyermekek nevelése (szakértői bizottság szakvéleménye alapján)

Az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapja: 2018. május 15., a döntést a beiratkozáskor megadott címre postázza az óvoda.

A felvételi kérelem elutasítása esetén a döntés közlésétől számított 15 napon belül a szülők Kiskunfélegyháza Város Jegyzőjének címzett, de a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda vezetőjének (6100 Kiskunfélegyháza, Dózsa György utca 5.) átadott érdeksérelemre hivatkozó kérelmet nyújthatnak be.

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata

1. számú melléklet

Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda tagintézményeinek kötelező ellátási körzetei

Százszorszép Óvoda

Arató

Álmos

Arany János

Asztalos János

Bajcsy-Zs. páros oldala

Bárány

Barázda

Béke tér

Béla király

Bercsényi 1-3

Darvas tér,

Dr. Holló L. utca

Gerle

Gólya

Fekete Pál sétány

Holló L.

I. körzet,

I-es köz

II. körzet

II-es köz

III-as köz

III. körzet

Jász

Justh Gyula

Kalász

Kasza

Kéve

Kőrösi út

Kőrösi-Csoma Sándor

Kun

Liget

Oskola

Őz

Pacsirta

Páka

Pázmány

Petőfi tér

Petőfi utca,

Pipacs

Rét

Rigó

Sas

Semmelweis

Simonyi Óbester

Szent Imre Herceg

Sólyom

Vak Bottyán

Bankfalui óvoda

Alpári út,

Délibáb,

Eke,

Fecske,

Füvestó,

Iskola köz,

IV. körzet

Kiskun,

Nyíl,

Róna,

Süveg,

Szélmalom,

Tanyasori út,

Tegez,

Templomhalom u.,

V. körzet

VI. körzet

Zsinór és Sarló utca

Móra utcai Óvoda

Bajcsy-Zs. páratlan oldal

Báthory

Blandina

Csongrádi

Dobó

Haubner K.

IX. körzet

Jókai páros

Jókai páratlan

Kalmár J. 2-26, 1-17.

Kálvária

Klapka

Molnár B.1-51, 2-56,

Móra F.

Móra F. tér

Selymes

Szentesi út páratlan oldala a 25 házszámtól

Szalay Gyula park

Szegedi úti Óvoda

Deák F. páros

Dr. Holló L. 2-30 páros

Esze T 1-3, 2-4,

Gábor Á 27-29, 28-32,

Halasi út 1-3, 2-6,

József Attila

Kazinczy -15, -22,

Korona

Kossuth 1-5, 2-4,

Könyök -19, -10,

Martinovics páros

Mártírok

Mónus Illés

Rákóczi

Szegedi út páros 2-20ig és a teljes páratlan oldal,

Szent János tér

Szentesi út 1-23

Táncsics

Móravárosi Óvoda

Akácfa

Almafa

Avar köz

Baross L.

Béke

Bikahegyi út

Csanyi út

Eper

Fűzfa

Gábor Á 1-26

Galagonya

Halesz

Harmatos köz

Hársfa

Ibolya

Irányi

Jegenye

Kalmár J. 28-, 19-,

Kocsis Pál

Kökény

Körtefa utca

Lugas

Mészöly

Molnár B. 53-, 58-,

Nap utca

Nefelejcs

Nyár

Orgona

Pázsit

Péteri út

Platán

Rozmaring

Szeder

Szegedi út 22- (52),

Szegfű

Szentesi út 2-, 25-,

Szilfa

Szőlő

Tavasz

Tölgyfa

Tulipán

VII. körzet

VIII. körzet

Viola

Virág

Vörösmarty köz

Vörösmarty utca

Dózsa György utcai Óvoda

Ady -19, -14,

Arad

Árpád -13, -16,

Attila

Bartók B.

Batthyány -19, -22,

Blaha L. tér

Bokor

Csíkszereda

Csokonai V. M.,

Csólyosi út

Damjanich -19, -12,

Dankó P.

Daru -23, -12,

Deák F. páratlan

Dohány

Dózsa Gy.

Eötvös

Erkel F.

Esze T 5-, 6-,

Fadrusz J 1-13, 2-,

Gábor Á 31-, 34-,

Halasi út 5-, 8.

Holló B.-17, -14,

Honvéd

Horváth Zoltán

Hunyadi

Izsáki út 1-11,2-6,

Juranovics telep

Karinthy Frigyes

Katona J.

Kert

Korond

Kossuth u.7-, 6-,

Liszt F.

Lónyai -15, -12,

Majsai út

Marosvásárhely

Mezősi K.

Munkácsy

Széchenyi I -13, -18,

Szent István tér

Városkert

Vasút

Wesselényi -29, -12,

Zámenhof

Bercsényi utcai Óvoda

B. Szabó József

Bercsényi -21, -26,

Berzsenyi

Bessenyei 42-,37-,

Csáky

Gárdonyi G.

Ficsór József utca 11b, 18

Kazinczy 17-, 24-,

Kis Szegedi út

Kisfaludy

Kölcsey

Könyök 21-,  12-,

Martinovics páratlan,

Nádasdy

Tompa M.

Tóth Kálmán

Verseghy páratlan

Zrínyi

Kossuthvárosi Óvoda

Ady 21-,14-,

Apaffi

Árok

Árpád 15-, 18-,

Bajza

Balassa

Batthyány 21-, 24-,

Bercsényi 28-, 23-,

Bessenyei 2-40,1-35,

Bethlen

Czuczor

Damjanich 21-, 14-,

Daru 25-, 14-,

Dayka

Dessewffy

Döbrentei

Fadrusz J 15-,

Holló B. 19-, 16-,

Illésházi

Izsáki út 13-, 16-,

Jósika

Juhász Gy.

Kaffka

Kállai

Ficsór József utca 1-11a, 2-16.

Kinizsi

Koháry

Laktanya

Lisznyai

Lónyai 17-, 14-,

Madách

Mátyás király

Mikes

Mikszáth K.

Molnár telep

Molnártelepi út

Pálfy

Perczel

Radnóti

Széchenyi I 15-, 20-,

Szemere

Szendrey

Szilágyi

Teleki Pál

Tóth Árpád

Tömörkény

Verseghy páros

Wesselényi 31-től és 14-től

Nagyszőlő Úti Óvoda

Bugaci út,

X. körzet

XI. körzet (Alsó- és Felsőgalambos, Ringhegy)

XII. körzet

XIII. körzet