Fészekrakó

Vereb Eszter

Fészekrakó

Hogyan látnak minket a főtér madarai?

A főtér madarai között korelnöknek számítok, így már sok embert láttam jártamban-keltemben. Amikor tavasszal hazaérünk társaimmal a megszokott környékre, nagyon sok új arcot találunk: akik ősszel még majd’ gyerekek voltak, ifjú hölgyekké és férfiakká váltak. Barátaimmal sokat beszélgetünk rólatok.

– Én már nagyon sok embert láttam, de két egyformát sosem találtam, aki mindenben hasonló, pedig a küldetésem ez lenne… Hupsz! Erről nem lehetett volna szót ejtenem.

– Te k-k-kém vagy?

– Igen. Ha már elmondtam, akkor folytatom a sztorit.

Olyan SOKSZÍNŰEK vagytok ti, emberek!

Alattunk elhaladva, a piros lámpánál megállva, esetleg a tér padjain megpihenve sok sorsot láthatunk egy-egy rövid pillanatra. A kismamák babakocsit tologatnak, lassan sétálgatnak, beszélgetnek, vagy nagy csomagokkal felpakolva, sietősen haladnak el alattunk. Szeretek felettük repülni: a gyerekek mosolyognak, amikor meglátnak, kicsi kezüket nyújtogatják felém. (Lehet, hogy azt hiszik, hogy én is olyan „valami” vagyok, mint amit az anyukák a babakocsiba vagy kocsira tesznek színes puhaságként?) Az a legviccesebb, amikor már totyogva vagy szaladva halad anya, apa, nagyi mellett, és szeretne engem vagy társaimat elkapni. Szeretek velük fogócskázni – főleg azért, mert tudom, hogy mindig én nyerek!

Olyan KÜLÖNLEGESEK vagytok ti, emberek!

Akiket szívesen nézegetek a fák lombjai közül, az idős párok. Annyit gondolkodunk a testvérkéimmel róluk. Nézzük őket, és csodálkozunk, hogyan lehet órákat beszélgetni csendesen, vagy éppen hallgatagon egymás mellett üldögélni.

Olyan FURCSÁK vagytok ti, emberek!

Barátaimmal, társaimmal, rokonaimmal, akiket nehezen – és egyre nehezebben – értünk, a fiatalok. Barátként jöttök a térre és haragosként távoztok. Szerelmesen ölelitek egymást, de kiabálva mentek tovább. Elektromos kütyüket – amit ti telefonnak, tabletnek neveztek – nyomkodtok egymás mellett, amikor beszélgethetnétek is. Ki ért titeket? Rengeteg képet, (szelfit!) csináltok magatokról, a pillanat mégis elrepül, anélkül, hogy igazán átéltétek volna. Többet látunk mi a ti életetekből, mint ti magatok.

Mennyire KÜLÖNBÖZŐEK vagytok ti, emberek!

Szeretünk benneteket próbának alávetni. Közétek repülünk: néha a játék kedvéért, néha az éhség miatt, néha kíváncsiságból. Vannak, akik adnak egy kis morzsát a saját ételükből, mások pedig elüldöznek maguk mellől, pedig én csak barátkozni szeretnék velük…

– Na, és végül megt-t-találtad, amit kerestél?

– Nem, de nem is baj. Az élet szépségét a sokszínűség adja. Mindaddig, amíg ez EMBERSÉGgel társul, nem baj, hogy nincs két egyforma ember!

Vereb Eszter 7. a