T Á J É K O Z T A T Ó
a panaszok és közérdekű bejelentések intézéséről
– a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény alapján –
Panasszal és a közérdekű bejelentéssel bárki – szóban, írásban vagy elektronikus úton – fordulhat a tárgykörben eljárásra jogosult szervhez.
A panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más – így különösen bírósági, közigazgatási – eljárás hatálya alá. A panasz javaslatot is tartalmazhat.
A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat.
A szóbeli panaszt vagy a szóbeli közérdekű bejelentést írásba kell foglalni. Amennyiben a bejelentő nem kívánja panaszát, vagy közérdekű bejelentését írásban benyújtani, akkor az eljárásra jogosult szerv köteles azt írásba foglalni és – minősített adatot nem tartalmazó – másodpéldányban a közérdekű bejelentő számára átadni. A másodpéldány ügyfélfogadási időben átvehető.
A panasz és a közérdekű bejelentés előterjesztésének helye és módja:
Személyes ügyfélfogadás helye: Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth utca 1.
Ügyfélfogadási idő:
hétfő: 8:00 – 12:00
kedd: 8:00 – 12:00 és 13:00 – 16:00
szerda: 8:00 – 12:00 és 13:00 – 16:00
csütörtök:
péntek: 8:00 – 12:00
Postacím: Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth utca 1.
Telefon: +36-76-562-000
Fax: +36-76-562-001
E-mail: jegyzo@kiskunfelegyhaza.hu
A panaszok és a közérdekű bejelentések intézése:
A panaszt és a közérdekű bejelentést a beérkezéstől számított harminc napon belül kell elintézni. Ha az elintézést megalapozó vizsgálat harminc napnál hosszabb ideig tart, erről a panaszost vagy a közérdekű bejelentőt az elintézés várható időpontjának és az eljárás meghosszabbodása indokainak egyidejű közlésével tájékoztatni kell. A panasz vagy a közérdekű bejelentés elintézésének határideje ebben az esetben sem haladhatja meg a hat hónapot.
Az eljárásra jogosult szerv a vizsgálat befejezésekor a megtett intézkedésről vagy annak mellőzéséről – az indokok megjelölésével – köteles a panaszost, illetőleg közérdekű bejelentőt írásban vagy elektronikus úton haladéktalanul értesíteni. Az írásbeli értesítés mellőzhető, ha az elintézésről a jelen lévő panaszost, illetőleg közérdekű bejelentőt szóban tájékoztatták, és a tájékoztatást tudomásul vette.
A panasz vagy közérdekű bejelentés vizsgálatát mellőzni kell, ha a panaszos vagy a bejelentő rosszhiszeműen, valótlan adatot vagy információt közölt, továbbá azonosíthatatlan személy által tett panasz vagy közérdekű bejelentés esetén, kivéve, ha az alapjául súlyos jog vagy érdeksérelem szolgál.
A panasz vagy közérdekű bejelentés vizsgálata mellőzhető:
- a korábbival azonos tartalmú, ugyanazon panaszos, illetőleg közérdekű bejelentő által tett ismételt panasz vagy közérdekű bejelentés esetén,
- ha a panaszos a sérelmezett tevékenységről (mulasztásról) való tudomásszerzéstől számított hat hónap után terjesztette elő a panaszát. A tudomásszerzéstől számított egy éven túl előterjesztett panaszt érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.
A panaszost, illetőleg a bejelentőt nem érheti hátrány a panasz, illetőleg a közérdekű bejelentés megtétele miatt.
A panaszos, illetőleg a közérdekű bejelentést tevő személyes adatai csak a bejelentés alapján kezdeményezett eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szerv részére adhatóak át, amennyiben e szerv annak kezelésére törvény alapján jogosult, vagy az adatai továbbításához a bejelentő egyértelműen hozzájárult. A bejelentő adatai egyértelmű hozzájárulása nélkül nem hozhatók nyilvánosságra.
Ha azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a bejelentő rosszhiszeműen járt el, valótlan adatot vagy információt közölt és ezzel bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére utaló körülmény merült fel, alappal valószínűsíthetően másnak jogellenes kárt vagy egyéb jogsérelmet okozott, akkor a személyes adatait az eljárás kezdeményezésére, illetőleg lefolytatására jogosult szerv vagy személy részére át kell adni.
A panaszos vagy a bejelentő adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 2016/679 sz. EK rendelet (GDPR), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információs szabadságról szóló 2011. évi CXII. tv. törvény rendelkezéseinek megfelelően történik.
A közérdekű bejelentést az alapvető jogok biztosa által üzemeltetett védett elektronikus rendszerben is meg lehet tenni: www.ajbh.hu/kozerdeku-bejelentes-benyujtasa
