Adásvételi és a haszonbérleti szerződések kifüggesztése

Az adásvételi és a haszonbérleti szerződések kifüggesztésének szabályai

Alkalmazott jogszabályok:

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi tv.).

Az elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlása érdekében az adás-vételi és a haszonbérleti szerződés hirdetményi úton történő közlésére vonatkozó eljárási szabályokról szóló 474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet.

Adásvételi szerződés (egységes okirat) közzététele:

Az eladónak a földre vonatkozó, és az eladó által elfogadott vételi ajánlatot egységes okiratba foglalt szerződésbe (adásvételi szerződés) kell foglalnia és azt a föld fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője részére kérelmet kell benyújtani a haszonbérleti szerződés hirdetményi úton történő közlése iránt.

A kérelmet formanyomtatványon kell benyújtani, csatolni kell az adásvételi szerződés (és kapcsolódó nyilatkozatok) 4 db eredeti példányát, amelyből az egyiknek biztonsági okmányon szerkesztettnek kell lennie. A kérelmet a szerződés aláírásától számított 8 napon belül kell előterjeszteni az eladónak.

A jegyző a benyújtott közzétételi kérelem alapján, annak beérkezését követő 15 napon belül a benyújtott eredeti adásvételi szerződések közül a nem biztonsági okmányon szerkesztett szerződések egyikén felismerhetetlenné teszi a természetes személyazonosító adatokat, és ezt a szerződéspéldányt függeszti ki a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján 60 napra.

Az elővásárlási jog jogosultjai a fenti 60 napos jogvesztő határidőn belül tehetnek az adásvételi szerződésre elfogadó jognyilatkozatot. Az elővásárlásra jogosult a jognyilatkozatát csak személyesen adhatja át.

A jegyző köteles az elfogadó jognyilatkozat személyes átvételekor az elővásárlásra jogosult személyazonosságát ellenőrizni az elfogadó jognyilatkozatban szereplő természetes személyazonosító adatoknak a személyazonosító okmányban foglalt adatokkal való összevetésével, továbbá az elővásárlásra jogosultat nyilatkoztatni arról, hogy az elfogadó jognyilatkozaton szereplő aláírását a saját kezű aláírásának ismeri el.

Ha a jegyző megállapítja, hogy az elfogadó jognyilatkozat az azt átadó elővásárlásra jogosulttól származik, ezt a tényt az elfogadó jognyilatkozaton az aláírásával igazolja, és azt átveszi. Ha a jegyző azt állapítja meg, hogy az elfogadó jognyilatkozat nem az azt átadó személytől származik, a jegyző az elfogadó jognyilatkozat átvételét megtagadja, és ennek tényét, valamint okát az elfogadó jognyilatkozaton rögzíti.

Az elfogadó jognyilatkozatot legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Az elfogadó jognyilatkozatban meg kell jelölni az elővásárlási jogosultság jogalapját, továbbá ha az elővásárlási jog törvényen alapul, akkor azt is, hogy az elővásárlásra jogosult mely törvényen és az ott meghatározott sorrend melyik ranghelyén gyakorolja az elővásárlási jogát. Az elfogadó jognyilatkozatnak tartalmaznia kell a Földforgalmi tv. 13-15. §-ban foglalt esetekben az ott előírt nyilatkozatokat is, ennek hiányában azokat az előírt alakszerűségi előírásoknak megfelelően a jognyilatkozathoz csatolni kell. A nyilatkozathoz csatolni kell az elővásárlási jogosultságot bizonyító okiratokat is.

A fentieken túl a Földforgalmi törvény 18.§ (2) bekezdés a) illetve b) pontjában meghatározott elővásárlásra jogosultak esetében az elfogadó jognyilatkozatnak tartalmaznia kell azt is, hogy a 18. § (2) bekezdés a) illetve b) pontjában meghatározott célból gyakorolják az elővásárlási jogukat.

Az eladót az olyan elfogadó jognyilatkozat köti, amelyet az elővásárlásra jogosult határidőn belül tesz meg, és a jognyilatkozatában az adásvételi szerződést magára nézve teljes körűen elfogadja.

A jegyző a kifüggesztett adásvételi szerződésre rávezeti a kifüggesztés időpontját és az elővásárlásra jogosult jognyilatkozatának megtételére nyitva álló határidő utolsó napját, azzal a figyelemfelhívással, hogy e határidő jogvesztő.

Az eladó a közzétételi kérelmet az adásvételi szerződés kifüggesztéséig vonhatja vissza. A közzétételi kérelem visszavonását írásban kell bejelenteni a jegyzőnek. A visszavonás iránti bejelentés alapján a jegyző a közzétételi kérelemhez csatolt iratokat visszaküldi az eladó részére.

Ha a visszavonás iránti bejelentés a szerződés kifüggesztését követően érkezik be a jegyzőhöz, a visszavonás iránti bejelentésnek joghatása nincs, az a szerződés közlésének hatályát nem szünteti meg.

A jegyző az adásvételi szerződést 60 napos határidő utolsó napját követő legközelebbi munkanapon veszi le a hirdetőtábláról és a  nyilatkozattételre nyitva álló határidő leteltét követő 8 napon belül a beérkezett jognyilatkozatokról iratjegyzéket készít, és azt a adásvételi szerződés összes (4 db.) példányával, valamint a jognyilatkozatokkal együtt megküldi az eladó részére, ha a szerződés mentes a mezőgazdasági igazgatási szerv jóváhagyása alól vagy a mezőgazdasági igazgatási szerv (Megyei Földhivatal) részére jóváhagyás céljából.

Ha nem került elfogadó jognyilatkozat benyújtásra, az iratjegyzékben ennek tényét kell rögzíteni.

A haszonbérleti szerződés (egységes okirat) közzététele:

A haszonbérbeadónak a földre vonatkozó, és a haszonbérbeadó által elfogadott haszonbérleti ajánlatot egységes okiratba foglalt szerződésbe kell foglalnia és azt a föld fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője részére kérelmet kell benyújtani a haszonbérleti szerződés hirdetményi úton történő közlése iránt.

A kérelmet formanyomtatványon kell benyújtani, csatolni kell az adásvételi szerződés (és kapcsolódó nyilatkozatok) 3 db eredeti példányát. A kérelmet a szerződés aláírásától számított 8 napon belül kell előterjeszteni haszonbérbe adónak.

Osztatlan közös tulajdonban álló föld haszonbérlete esetén, ha haszonbérleti szerződéseket mindegyik tulajdonostárssal külön-külön kötötték meg, csatolni kell a haszonbérleti szerződéseket együttesen, összefűzve és a haszonbérlő írásbeli nyilatkozatát arról, hogy a tulajdonostársakkal önállóan kötött haszonbérleti szerződések tartalmilag megegyeznek, azok kizárólag a haszonbérbeadó tulajdonostársak személyében, és az őket megillető tulajdoni hányad tekintetében különböznek. A kérelmet a tulajdonostársak döntése szerint kijelölt tulajdonostárs nyújthatja be

Ha a közzétételi kérelem hiányosan került benyújtásra, vagy annak mellékleteként nem kerültek csatolásra a meghatározott példányszámban a szerződések, a jegyző az haszonbérbeadót legfeljebb 5 napos határidő megállapításával haladéktalanul felhívja a hiányosságok pótlására, vagy a szerződésnek az előírt megfelelő példányszámban való csatolására.

A jegyző megtagadja a közzétételi kérelem teljesítését, ha a haszonbérbeadó a hiánypótlási felhívásnak határidőn belül nem tett eleget, vagy ha a közzétételi kérelem nem az haszonbérbeadótól származik.

Ha a jegyző a fentiekben meghatározottak alapján megtagadja a közzétételi kérelem teljesítését, erről a kérelemhez csatolt iratok visszaküldésével egyidejűleg értesíti a haszonbérbeadót, ha a közzétételi kérelem nem a haszonbérbeadótól származik, akkor a kérelmezőt is.

A jegyző a benyújtott közzétételi kérelem alapján, annak beérkezését követő 15 napon belül a benyújtott eredeti haszonbérleti szerződések egyikén felismerhetetlenné teszi a természetes személyazonosító adatokat, és ezt a szerződéspéldányt függeszti ki a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján 15 napra.

Az előhaszonbérleti jog jogosultjai a fenti 15 napos jogvesztő határidőn belül tehetnek az haszonbérleti szerződésre elfogadó jognyilatkozatot. Az elővásárlásra jogosult a jognyilatkozatát személyesen vagy postai úton adhatja át.

Az elfogadó jognyilatkozatot legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Az elfogadó jognyilatkozatban meg kell jelölni az előhaszonbérleti jogosultság jogalapját,ha az előhaszonbérleti jog törvényen alapul, akkor azt is, hogy az előhaszonbérletre jogosult mely törvényen és az ott meghatározott sorrend melyik ranghelyén gyakorolja az előhaszonbérleti jogát.A nyilatkozathoz csatolni kell az előhaszonbérleti jogosultságot bizonyító okiratokat is.

A fentieken túl a Földforgalmi törvény 46.§ (3) bekezdés a) illetve b) pontjában meghatározott előhaszonbérletre jogosultak esetében az elfogadó jognyilatkozatnak tartalmaznia kell azt is, hogy a 46. § (3) bekezdés a) illetve b) pontjában meghatározott célból gyakorolják az előhaszonbérleti  jogukat.

Az haszonbérbeadót az olyan elfogadó jognyilatkozat köti, amelyet az előhaszonbérletre jogosult határidőn belül tesz meg, és a jognyilatkozatában a haszonbérleti szerződést magára nézve teljes körűen elfogadja.

A jegyző a kifüggesztett haszonbérleti szerződésre rávezeti a kifüggesztés időpontját és az elővásárlásra jogosult jognyilatkozatának megtételére nyitva álló határidő utolsó napját, azzal a figyelemfelhívással, hogy e határidő jogvesztő.

A haszonbérbeadó a közzétételi kérelmet a szerződés kifüggesztéséig vonhatja vissza. A közzétételi kérelem visszavonását írásban kell bejelenteni a jegyzőnek. A visszavonás iránti bejelentés alapján a jegyző a közzétételi kérelemhez csatolt iratokat visszaküldi a haszonbérbeadó részére.

Ha a visszavonás iránti bejelentés a szerződés kifüggesztését követően érkezik be a jegyzőhöz, a visszavonás iránti bejelentésnek joghatása nincs, az a szerződés közlésének hatályát nem szünteti meg.

A jegyző az adásvételi szerződést 15 napos határidő utolsó napját követő legközelebbi munkanapon veszi le a hirdetőtábláról és a  nyilatkozattételre  nyitva  álló  határidő  leteltét  követő 8 napon belül a beérkezett jognyilatkozatokról iratjegyzéket készít, és azt a haszonbérleti szerződés összes (3 db.) példányával, valamint a jognyilatkozatokkal együtt megküldi az haszonbérbeadót részére, ha a szerződés mentes a mezőgazdasági igazgatási szerv jóváhagyása alól vagy a mezőgazdasági igazgatási szerv (Járási Földhivatal) részére jóváhagyás céljából.

Ha nem került elfogadó jognyilatkozat benyújtásra, az iratjegyzékben ennek tényét kell rögzíteni.