
Birtokba vehették a közlekedők a felújított Perczel utcát
Új aszfaltburkolatot kapott és szélesebb is lett a Perczel utca a Kossuthvárosban. A több mint 900 méter felújított szakaszt október 2-án adta át...

10 ezer növényt ültetnek ki a Szent János téren
Mintegy 7000 cserjét és évelőt, például babérmeggyet, levendulát, kasvirágot, rózsát, továbbá 3000 hagymás növényt, tulipánt, nárciszt, díszhagymákat ültetnek ki ezekben a napokban a Szent János téren

Megújul a város legrosszabb állapotú kerékpárút szakasza
Október első hetében megkezdődik és a hónap végére ér véget a Kalmár kápolna és a Szentesi út közötti, 304 méter hosszú és két méter széles

Szüreti felvonulással és áldással ünnepelték Félegyházán az újbort
Az ősz legfontosabb gazdasági, s egyben társadalmi eseménye évszázadok óta a szüret. Erre az alkalomra egykor még a hadviselő vitézek is hazatértek

Átadták Móra Ferenc mellszobrát a Móravárosban
Ünnepélyes keretek között adták át szeptember 20-án, pénteken Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész Móra-szobrát a Móravárosban.

Megújul a félegyházi vasútállomás
Összesen 700 megállója és vasúti állomása van a MÁV-nak országszerte, ezek közül ötvenet újítanak fel 2023-ig, írja az MTI. Loppert Dániel, a MÁV kommunikációs igazgatója a köztévében...

Kiválasztották Félegyháza Hollandiából érkező új fáit
A Zöld város programban több, mint 200 új fát ültetünk el levélhullás után. Ebből mintegy 85 hatalmas, előnevelt egyedet

Megújul a Petőfi lakótelep közösségi tere
A nyári szünet utolsó napján megkezdődtek a Petőfi lakótelepen a Darvas téri szabadidőpark építési munkálatai. Jelenleg a gumiborítású sportpálya előkészítése zajlik

Épül a Perczel Mór utca
Teljes hosszában új aszfaltburkolatot kap a Perczel Mór utca. A Kossuthváros második legforgalmasabb, 900 méter hosszú utcája a Dessewffy utcáig elkészült, a további

A legjobbakat ünnepeltük
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén a Kiskunfélegyházán megrendezett Bács-Kiskun Megyei Napok keretében tartotta ünnepi ülését a városháza dísztermében
