Kezdetét vette a Félegyházi Napok

Kezdetét vette a Félegyházi Napok programsorozat városunkban, augusztus 19-én, pénteken. A megnyitón Csányi József polgármester az államalapítás jelentőségét méltatta, köszöntötte a megjelenteket

Koszorúzás és megemlékezés volt a Petőfi-szobornál

Petőfi Sándor halálának 173. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést és koszorúzást július 29-én Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata. A megjelenteket Keresztes Tünde, az önkormányzat

Folytatódnak a felújítási munkálatok Félegyházán

A Korona és a Deák Ferenc utca, valamint a hozzájuk kapcsolódó út- és utcaszakaszok is megújulnak előreláthatólag szeptember végéig. A felújítás során a parkolók, a járdák, a kapubejárók

Elbúcsúzott Rónaszéki Gábor

Július 2-án, a Sarlós Boldogasszony Templom búcsúján köszönt el Kiskunfélegyházától Rónaszéki Gábor plébános. Az ünnepi szentmise egyben Geszler Péter új plébános beköszönő szentmiséje is volt.

Ötven éve a sport szolgálatában

Ván Jenő birkózó edző, sportvezető, a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület elnöke és nem utolsósorban sportoló, május 20-án vehette át 50 éves sporttevékenysége elismeréseként a Magyar Birkózószövetség (MBSZ)

Újabb öt évig vezetheti Csernus Krisztina a félegyházi óvodákat

Csernus Krisztinát bízta meg a képviselő-testület a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda magasabb vezetői beosztásának ellátásával 2027. július 31-éig. A vezető így a negyedik ötéves

Nyári szünidei étkeztetés

Déli meleg főétkezést nyújt 5 hónapos kortól Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata június 16-ától szünidei gyermekétkeztetés keretében a nyári szünet munkanapjaira a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű, rendszeres gyermekvédelmi

Szombaton nyit a fürdő

Bár a nyárias meleg még várat magára, a Félegyházi Termál Parkfürdő strandja május 28-án, 9 órától megnyitja kapuit, s a fürdővendégek számára elérhetőek lesznek a kültéri medencék is. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján

Akik tenni akarnak és tesznek is Kiskunfélegyházáért – átadták a városi elismeréseket

A városi kitüntetéseket, valamint a Helyismereti vetélkedő díjait is átadták május 22-én, a kiskunfélegyházi városháza dísztermében

Átadták a BMX freestyle pályát

Csányi József polgármester május 13-án, pénteken adta át az új BMX freestyle pályát. A volt Vasas-pályán kialakított területet látványos bemutatóval vették használatba az extrém sportolók. Amikor a város tervezésébe belefogtunk, úgy gondoltuk...