Szünetelnek a könyvtár személyesen igénybe vehető szolgáltatásai

A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár tájékoztatja olvasóit, vendégeit, hogy a Kormány 484/2020. (XI.10.) rendelete alapján - a kialakult helyzetre való tekintettel további...

Abonyi Szilvia az új könyvtárigazgató

November elsejétől Abonyi Szilvia látja el a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatói teendőit. Pályázatát egyöntetűen támogatta a város képviselő-testülete és az elkövetkezendő 5 évre megbízták a könyvtár vezetésével

Szenzációs leletek Bugacon – videóval

A Kiskunsági Homokhátság 11-13. századi központjának maradványai kerültek elő a föld alól Bugac határában. A tatárjárási időszakból több mint 10 ezer

Városalapítók napja, a redempció ünnepe

Minden esztendő májusában Kiskunfélegyháza a Városalapítók ünnepére készül. 2000-ben a képviselő-testület határozatot hozott, hogy Félegyháza újratelepítőinek és a kiváltságok megváltásában

Nagyobb, akadálymentes és még biztonságosabb lesz a Rocktár

– Hidegzuhanyként ért bennünket a járványhelyzet miatti bezárás, mint ahogyan az egész rendezvényszervező szakmát is. Hatványozottan...

Ünnepi előadással köszöntötték a Magyar Kultúra Napját

T. Pataki László Lidércláng című darabját mutatták be a városi könyvtárban a Magyar Kultúra Napján. Fráter Erzsébet Madách Imre felesége volt, akivel...

Egy Petőfi-mellszobor vándorútja

A félegyházi Petőfi-rajongók a 2019. július 31-i megemlékezés óta a Petőfi Sándor Emlékházban gyönyörködhetnek Hunyadi László ifjúkori alkotásában. A művészeti alkotás hányatott útját

Petőfi Sándor születésnapjára emlékeztünk

Félegyházán hagyomány, hogy az év utolsó napján Petőfi Sándor születésnapjára emlékezünk. A világirodalom egyik legnagyobb alkotójának szülőházán elhelyezett emléktáblánál

Átadták Móra Ferenc mellszobrát a Móravárosban

Ünnepélyes keretek között adták át szeptember 20-án, pénteken Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész Móra-szobrát a Móravárosban.

Új kiállítóterek a Múzeumok Éjszakáján – videóval

Az idei évben is nagy sikernek örvendett a Múzeumok Éjszakája Kiskunfélegyházán, amelynek egy év szünet után immár ismét a Kiskun Múzeum adott otthont