
Jól működik a digitális oktatás a félegyházi iskolákban
– Ismeretlen feladat elé állított bennünket a koronavírus. Bár eddig is gyakori volt iskolánkban a digitális eszközök alkalmazása, de nagy kihívást...

135 éve képeznek Félegyházán iparosokat
Százharmincöt éve indult el az iparos képzés Kiskunfélegyházán. A város képviselői 1884-ben döntöttek az alsófokú tanonciskola létrehozásáról. A Kis-Kun-Félegyházi Városi Alapfokú Ipariskola 1885

Bölcsőde épül a Móravárosban
21 Bács-Kiskun megyei település, közöttük Félegyháza bölcsődei férőhelyek kialakítására és bővítésére benyújtott pályázata kapott pozitív elbírálást október 7-én.

Érseki áldással adták át a Constantinum Intézmény új általános iskoláját
Szeptember 2-án, hétfőn megkezdődött a tanítás Kiskunfélegyháza új iskolaépületében is, a Constantinum Intézmény Móra Ferenc

Szeptemberben vehetik birtokba a diákok a Constantium új intézményét
Az utolsó simításokat végzik a szakemberek Kiskunfélegyháza új iskoláján, amely mintegy hétszáz millió forintos beruházás keretében valósult meg

Új igazgatóval kezdi a tanévet a Móra Ferenc Gimnázium
A Móra Ferenc Gimnázium vezetői állása Rosta Ferenc igazgató nyugdíjba vonulása után üresedett meg. Az igazgatói állásra kiírt pályázat hosszú ideig nem volt...

Új gimnáziuma lesz Félegyházának
Harczi Sándor, a kecskeméti Csillagbölcső Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, és Feketéné Csikós Szilvia, a félegyházi

Bölcsődét tervez az önkormányzat a Móravárosban
Bölcsődefejlesztő programra írt ki pályázatot a Pénzügyminisztérium. A lehetőséggel a félegyházi önkormányzat is élni szeretne

A minisztérium támogatja, hogy agrárképzési centrummá váljon a Mezgé
A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnáziumot a térség központjává lehet alakítani – mondta az agrárminiszter december 4-én

„Akkor is a mi iskoláink maradnak” – 30 millió forintos felújítás a Józsefben
Több mint 60 év után megújultak a mosdók a József Attila Általános Iskolában. A 30 millió forintos fejlesztést teljes
