Élelmiszercsomaggal segíti Balla László alpolgármester a nehéz helyzetben lévőket

Balla László alpolgármester hosszú évek óta jótékonykodik az adventi időszakban. Több mint 10 éve szervezi meg a Szeretetebédet és – ezt kibővítve – 5 éve az Idősek Karácsonya rendezvényt

Az örömöt hirdeti a harmadik adventi gyertya

Fellobbant a harmadik adventi gyertya a város koszorúján december 13-án, vasárnap délután. A gyertyagyújtáson részt vett Csányi József polgármester, Balla László és Rosta Ferenc alpolgármesterek.

Fellobbant a második gyertya a város adventi koszorúján

December 6-án, az önkormányzat képviseletében Csányi József polgármester, Balla László és Rosta Ferenc alpolgármesterek gyújtották meg a remény gyertyáját a város adventi koszorúján.

A lendület még tart, a munka tovább folytatódik

Kovács-Csonka Szilvia lett a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója újabb öt évre. Az elmúlt évek tapasztalatai mellett a jövő terveiről is kérdeztük a régi-új intézményvezetőt. Mi volt az a legfontosabb momentum

Őrizni, óvni, menteni a múlt értékeit

A Kiskun Múzeum vezetőjének, Mészáros Mártának vezetői megbízatása az év végén jár le. Ezért az önkormányzat pályázatot hirdetett a tisztség betöltésére. A pályázatra ketten jelentkeztek, közülük a szakmai bizottság véleményezése

Januártól új igazgatója lesz a Szivárvány intézménynek

2021. január 1-jétől a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény igazgatói feladatait Magyariné Tóth Erika látja el, miután a jelenlegi vezető, Gálig Erzsébet 15 év után

Fellobbant az első gyertya a város adventi koszorúján

November 29-én, vasárnap este családias hangulatban, a nyilvánosság nélkül fellobbant az első gyertya a város adventi koszorúján. Az eseményen megjelent Csányi József polgármester, Rosta Ferenc...

Ünnepi díszbe öltözött Félegyháza

Az adventi időszak nem csak a gyerekeknek, hanem nekünk felnőtteknek is várakozással teli. Ilyenkor egy kicsit pihenhetünk, több időt tölthetünk a szeretteinkkel, és nem utolsó sorban átgondolhatjuk az évünket

Karácsonyfa – útlezárás

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya értesíti a lakosságot, hogy 2020. november 25-én, szerdán a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca Justh Gyula utca kereszteződése lezárásra kerül a város karácsonyfájának kivágása miatt…

Szerdától indul a félegyházi COVID-szűrőhely

A szűrőhely létrehozása nagy segítséget jelent azoknak a helybélieknek, akiknek államilag elismert, gyors COVID-teszt eredményre van szüksége. E célra szerdától, azaz november 25-étől egy szűrőbusz áll rendelkezésre