Hamarosan befejeződik az Ipari Park II. ütem Kiskunfélegyházán

A város gazdasági fejlődésének fontos eleme és a továbblépés elkerülhetetlen feltétele a kiskunfélegyházi Ipari Park beruházás második üteme. Azért is, mert az első ütemben kialakított terület

Telefonos egyeztetés után várják az ügyfeleket a polgármesteri hivatalban

Az ügyfelek védelme és az ügyintézés folyamatossága érdekében arra a lépésre kényszerül Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatala, hogy szeptember 30-ától előzetes

Egy díj, és ami mögötte van – Beszélgetés Csányi József polgármesterrel

A napokban vette át Csányi József a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés által adományozott Az év polgármestere kitüntető címet. Kiskunfélegyháza első emberét ennek apropóján

Kötelező a maszkot viselni

A kormány döntésének megfelelően szeptember 21-én, hétfőtől a kiskunfélegyházi polgármesteri hivatalba ügyintézés céljából kizárólag az orrot és szájat eltakaró maszkban lehet belépni. Ugyancsak kötelező a maszkviselés a

Eljárásrend az Egészségközpontban

A kiskunfélegyházi Egészségközpont az alábbi szabályok betartására kér mindenkit. Mindenképpen kérjenek telefonon időpontot a háziorvosuktól. A félegyházi háziorvosok elérhetőségét az alábbi linken találják

Új minőséget kap a szabadidő eltöltése a Petőfi-lakótelepen

A Petőfi-lakótelepen adták át a felújított közösségi- és játszóteret szeptember 12-én. Az ünnepélyes átadón Balla László alpolgármester, Kecskeméti Katalin, a kivitelező ÚTÉPKER Kft. ügyvezetője...

Hamarosan befejeződik az ipari park kivitelezése Félegyházán

A sikeres közbeszerzési eljárás lefolytatását követően 2019 novemberében megkezdődött Félegyházán az Ipari Park II. projekt kivitelezése. A földmunkák után megtörtént

Az új főtér Félegyháza jelképévé válik

Augusztus 20-án adták át Félegyháza egyik legnagyobb beruházását, amely a Zöld Város projekt keretében valósulhatott meg. A Béke téri átadáson Csányi József polgármester

Ünnepi testületi ülésen adták át a város kitüntető díjait

Ünnepi ülést tartott augusztus 19-én Kiskunfélegyháza képviselő-testülete. Átadták a város kitüntető díjait, valamint Balla László...

Kerámiában megörökített gyerekrajzokat is láthat a közönség az idei Miénk itt a tér kiállításon

2002-ben szervezték meg a legelső szabadtéri kiállítást, amely akkor csupán egy alkalmas tárlatnak...