
Utcát neveznek el Ficsór Józsefről és Fekete Pálról
21 napirendi pont között egyebek mellett közterületek elnevezéséről is határozott csütörtökön megtartott, májusi ülésén Kiskunfélegyháza Város...

Virágos Félegyházáért
Várjuk magánszemélyek, közösségek, lakóközösségek, vállalkozások, intézmények stb. jelentkezését, akik elő- és belső kertjüket, konyhakertjük, erkélyüket, vállalkozásuk…

Várakozáson felüli fesztivál
A legfőbb díjat Kiskunfélegyháza közönségének adnám át. Én ugyanis 2000 óta járom a fesztiválokat, de ilyet még sehol nem tapasztaltam, mint itt. A kőfaragók munkáját még este tízkor is...

Városi pedagógusnap
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ szeretettel vár minden kiskunfélegyházi pedagógust a május 26-án, pénteken 15 órakor tartandó…

Ünnepi képviselő-testületi ülésen adták át a városi díjakat
A helyismereti vetélkedő eredményhirdetését követően a városi kitüntetések átadására került sor. Az eseményt a képviselő-testület tagjai mellett...

Eboltások Kiskunfélegyházán
A járási főállatorvos és a 164/2008. (XII.20.) FVM rendelet értelmében Kiskunfélegyháza közigazgatási területén az alábbi helyszíneken és időpontokban lesz az eboltás.

Szünidei gyermekétkeztetés
Déli, meleg főétkezést biztosít 5 hónapos kortól a hátrányos helyzetű és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű, kiskunfélegyházi...

Mostantól a város címere fogadja a Félegyházára érkezőket
A város címere – benne a Kiskun kapitány – fogadja immár a Félegyházára érkezőket az 5-ös főút északi kapujában, a körforgalomnál...

Városnéző kisvonatozás
A nagy érdeklődésre tekintettel Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata május 20-án szombaton és május 21-én, vasárnap is elindítja a városnéző kisvonatot. A helyszín és útvonal változatlan…

Kőbe faragják mesterségük szeretetét
2017. évi Európai Kőfaragó Fesztiválnak Kiskunfélegyháza ad otthont május 19-e és 21-e között. Az eseményre mintegy 120 kőfaragót és kőszobrászt várnak a szervezők, Európa...
