
Államalapító királyunkra emlékeztünk
A rendezvényen Csányi József polgármester mondott köszöntőt. Ezt követően a városvezetés, a pártok és civil szervezetek helyezték el koszorúikat István király szobránál. Az ünnepi szentmisét dr. Beer Miklós nyugalmazott váci püspök celebrálta

Sajtótájékoztatón mutatkozott be az idei Félegyházi Napok
A Félegyházi Napok programsorozat és a Kiskun Expo eseményeit bemutató sajtótájékoztató volt augusztus 12-én, csütörtökön, amikor bemutatták a résztvevőknek Félegyháza tortáját is.

Akiknek nincs ki a négy kereke
Újra Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó volt Kiskunfélegyházán. Hetedik alkalommal rendezték meg Kiskunfélegyházán a Parkerdőben Közép-Európa legnagyobb oldalkocsis motoros találkozóját augusztus 6-án és 7-én

Ismét a magyar bajusz fővárosa lesz Félegyháza
A Félegyházi Napok keretében, augusztus 21-én rendezik meg idén a 12. Kunsági Bajuszfesztivált. A szép múltra visszatekintő rendezvény a méltánytalanul elfeledett és háttérbe szorult

Jó hangulatban telt a Sörfesztháza második napja
Az időjárás ezúttal kegyeibe fogadta a második napon a Sörfesztházára kilátogatókat. Az esti koncertek is a szabadtéren zajlódtak. A zárónapon többek között a Brass ont he Road

Félegyházi Napok – 2021
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata szeretettel hív és vár mindenkit az augusztus 14-e és 22-e között tartandó Félegyházi Napok programjaira. Kiemelt programok
„Miénk itt a tér” – szabadtéri kiállítás
Augusztus 14-21. (szombattól szombatig)

Parkerdei Piknik
Július 3-án, a Parkerdőben családi napot szervezett az önkormányzat Parkerdei Piknik elnevezéssel. A gyermekprogramokra épült rendezvény visszafogott számú érdeklődőt vonzott, de ennek ellenére mindenki megtalálhatta

A Béke-Tér-Zene ismét összehozta a zenekedvelőket
A borult, szeles idő ellenére sokan látogattak ki pénteken este a szökőkúthoz, ahol a Béke-Tér-Zene programsorozat eheti eseményén a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa és a Kiskunfélegyházi Koncert

A Koncert Fúvószenekar nyitotta meg a Béke-Tér-Zene programsorozatot
Újra zenével telt meg a Béke-tér június 4-én, pénteken este. A Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola szervezte, Béke-Tér-Zene programsorozat első eseményén a Kiskunfélegyházi

Kerámiában megörökített gyerekrajzokat is láthat a közönség az idei Miénk itt a tér kiállításon
2002-ben szervezték meg a legelső szabadtéri kiállítást, amely akkor csupán egy alkalmas tárlatnak...
