Fészekrakó

Bodor Noémi

Fészekrakó

Hogy mit látnak a félegyházi galambok nap mint nap? Megjegyzem, egy gond van velük, nem szobatiszták, így az utca mindig csupa galambkaki. Nem értem, hogy miért nem tudnak normális toitoikat építeni, amibe békésen elvégezhetnék a dolgukat. Visszatérve arra a témára, hogy mit is látnak ezek a kis cukiságok, gondolkozzunk talán a fejükkel!

Itt van például Józsi, a Kossuth utca szívtiprója: „Úristen, de jól néz ki az a kis galambcsaj! Kicsit kancsal, de annál szexibb! Hozok is neki egy kis diót, hátha közelebb tudok a szívéhez kerülni. Úú, tetszik ez a magocska, csak fel kell szedni gyorsan, mert jön a száguldozó vasdarab! Na, megvan, menjünk!”

Józsi: Oh, szia, cica!

Csini galambcsaj: Semmi, és ne cicázz, mert galamb vagyok. Veled mizu?

Józsi: Hát, hoztam neked egy kis diót. Kéred?

Csini galambcsaj: Aha, de én repülök is tovább. Szia!

Józsi: Szia!

„Basszus, hogy ez a csajozás sose jön össze nekem! Most nézz oda, a kis kancsal ott Fernandóval, akinek nem mellesleg kocka bögye van és csini sérója… Én ezekkel az adottságokkal versenyezni nem tudok. Nem is csajozok tovább, inkább szemügyre veszem ezt a szép kis várost. Mi az a fehér épület ott? Vegyünk elő egy turistatérképet, és nézzük meg! Haty-tyú-ház. Milyen egy értelmetlen név! Jól van, hogy a hattyúfehér meg minden, de én is fehér vagyok. Ennyi erővel miért nem Galambház a neve? Vagy hattyúkat tartanak bent? Ja, nem, ez egy könyvtár! A neve még mindig nem stimmel, de le*-om. Természetesen csak szó szerint. Pe-tő-fi-szo-bor. Ki volt Petőfi? Költő… Hát nem értem. Én is költő vagyok, rólam is lehetne szobor, én költöm ki a tojásokat. Mindjárt folytatom is, csak most látom, ma piac van! Repüljünk oda, hátha van a földre leesve egy jó kis sajtos-tejfölös lángos. Úú, most ejtett le a kislány egyet, menjünk, vár a vacsi, mármint nem a kislány lesz a vacsi, hanem a lángos. Egy-tor-nyú temp-lom. Óóó, a házam, itt lakom! Cili, a cinege, a lakótársam, jófej! Na, sötétedik, mennem kell, mert még Cilinek is viszek a lángosból vacsorára.”

Bodor Noémi 7. a