Én már itt állok száz éve

 

Faragó Petra

Itt állunk már száz éve

Mit gondolnak rólunk a Kossuth utca fái

Több mint száz éve állunk már itt, és ez alatt az idő alatt sok mindent láttunk. Hogy miket? Kiderül egy átlagos napunk leírásából.

Reggel még csak ébredezik a nap az utcákon, néhányan fáradtan mennek a munkába. Nem sokkal később megjelennek a gyerekek, arcukon fáradtság és undor tükröződik. Valószínűleg erről az iskola tehet. Egy kisfiú az anyukája kezét fogja, együtt mennek az óvodába. Mellettük egy tizenéves fiúkból álló társaság cigarettázik. Felismerem őket, nemrég még ők is így sétáltak az óvodába az anyukájuk mellett.

Az iskolák becsöngetnek, az utca elcsendesedik. Egy beteg kislány a szülei kíséretében megy az orvoshoz. Milyen furcsa ez a világ! Nemrég még hónapokig tartott a gyógyulás, most meg egy hét alatt makkegészségesek lesznek az emberek a gyógyszerektől!

Közeleg az ebédidő. A felnőttek a munkahelyeikről elszabadulva esznek a gyorséttermekben. Az első gyerekek is kezdenek hazaszállingózni az iskolából. Van, aki megkönnyebbült, van, aki csak szimplán fáradt, s van, aki mérges, mert rossz jegyet kapott. Ez egyénfüggő.

Kora estefelé leginkább a szerelmespároké a terep. Velem szemben a padon kézen fogva ül egymás mellett egy fiú és egy lány. A fiú boldogan mosolyog a lányra. Persze azt nem tudja, hogy a lány tegnap ilyenkor egy másik fiúval csinálta ugyanezt. Szerintem nem is fogja megtudni.

Miután a párok is elvonulnak, csak itt-ott látni embereket, mert mindenki nyugovóra tért. Ezt tesszük hát mi is. Jó éjt!

Faragó Petra 7. a