Én már itt állok száz éve

 

Kis Vivien

Itt állunk már száz éve

Félegyháza főutcájának lakói vagyunk réges-régóta. Itt állunk már száz éve, s meg kell mondanom, sokat láttunk ez alatt az idő alatt.

– Hé, haver! – szakította félbe egy hang a gondolatmenetemet.

– Igen?! – kiáltottam vissza.

– Annyit változtak ezek az emberek! Nézd csak meg azt a fiút! Elég hideg van azért a rövid ujjú pólóhoz, nem gondolod?

– Figyelj! Náluk ez a menő! Minél kevesebb ruha van rajtuk, annál jobbnak hiszik magukat. Tisztelet a kivételnek, már ha van olyan.

– Na, meg a másik. Alig láttam az elmúlt években olyan fiatalt, aki ne a telóját bújta volna még az utcán is. 10 éve még nagyon telefon sem volt, de ezek az emberek azért már bosszantóak. Sétálnak hárman-négyen együtt az utcán, ebből kettő legalább a telóját nyomkodja, a maradék meg esetleg próbál beszélgetni kisebb-nagyobb sikerrel.

– Persze vannak pici cuki kisgyerekek is, akiknek meg az a szórakozásuk, hogy a törzseinkre meg a gyökereinkre másznak, hogy az apukájuk vagy az anyukájuk úgy fotózza őket.

– Na meg ahogy ezek a mai fiúk öltözködnek! Esküszöm, némelyik feszesebb nadrágot vesz fel, mint a lányok!

– Persze, látunk azért néhanapján rendes kinézetű embereket, sőt olyanokat is, akik nem a telefonjukat bújják… De nem sűrűn.

Kis Vivien 7. a