A félegyházi zsidóság letelepedése a kezdetekkor nem volt akadályoktól mentes. Az 1800-as évek elején már vannak tanácsi határozatok arról, hogy a közösséget nem szívesen látták városunkban, házalni sem engedték be őket, napnyugta utáni itt tartózkodásukat pedig meg is tiltották. Intézkedést hoztak, hogy semmilyen jussuk ne legyen. Az első zsidó kereskedő 1824-ben jutott saját bérleményhez Kiskunfélegyházán azzal a feltétellel, hogy ha keresztény bérlő nem akad, akkor ideiglenesen megkaphatja az üzlethelyiséget. Lővinger Márton 3 évre bérleti jogot szerzett, néhány évvel később már több kereskedőt jegyeztek az írások. 1838-ban országos rendelkezések engedélyezték a zsidók letelepedését, enyhültek az elutasítások. A szabadságharc után több zsidó család is megtelepedett Kiskunfélegyházán, 1850-ben megalakult a zsidó hitközség Léderer Sándor, Spiller Leopold, Spiller Mátyás, Feuer Éliás, Haubner Ignácz jóvoltából. A megmaradás mérföldkövei következtek, hiszen imaház és iskola is épült a mai Mártírok útján. Egy 1852-es jegyzékben a fent felsorolt urak már saját lakóházzal rendelkeztek városunkban. Ekkor Kiskunfélegyháza lakossága 17 463 főt számlált, ebből 113 fő, (58 férfi és 53 nő) 26 zsidó család. A letelepedettek 90%-a kereskedő volt, 41 helyi kereskedőből 28 zsidó, a bérbe vehető üzletek nagy részével rendelkeztek, ami jelentős bevételt jelentett városunknak. Nevükhöz fűződtek az első gyárak elindítása (ecetgyár, gyufagyár, téglagyár) és az első pénzintézetek megjelenése is Félegyházán. Az újság, hírlap és nyomdai vállalkozásban is jelentős szerepet vállaltak (Félegyházi Híradó, Félegyházi Közlöny) és a képeslapkiadásban is jeleskedtek (Royko Biri). 1876-ban a zsidó közösség kettévált: neológokra és ortodoxokra, külön imaházakkal. Egyletek, jótékonysági közösségek létesültek, ahol a zsidó nők is aktívan tevékenykedtek.