Kiskun Napok története
Az 1930-as évek elején, Trianon és a nagy gazdasági világválság után egyre több magyar város próbálta a gazdaság élénkítésére az idegenforgalmat és a kultúrát használni. Kiskunfélegyházán is megalakult 1933-ban a helyi Idegenforgalmi Bizottság azzal a céllal, hogy mozduljon meg a település a város népszerűsítése és idegenforgalmának élénkítése érdekében.
Ennek a törekvésnek lett az eredménye a Kiskun Napok elnevezésű rendezvények szervezése. Elsődleges cél volt, hogy legalább néhány évente egyszer az országos média figyelmének központjába kerüljön a település. „A Kiskun Napoknak komoly közösségteremtő erejük volt, nagy tömegeket mozgattak meg és erősítették a lakosság lokálpatriotizmusát. A Kiskun Napok az évek során egy financiális okokból létrehozott propaganda-rendezvényből a hagyományőrzést is erősítő, kulturális-gazdasági célokat is szolgáló, főleg szórakoztató célú városi eseménnyé vált. Az ezredfordulóra új félegyházi ünnepek születtek, a májusi Városalapítók Napja és az őszi Libafesztivál, amelyek részben tovább vitték a Kiskun Napok hagyományait, részben új elemekkel gazdagították a város idegenforgalmi programjait.”


