Tehergépjármű tárolás engedélyezése

Jegyzői igazolás a 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjármű, autóbusz székhelyének, telephelyének bejegyzéséhez a közlekedési nyilvántartásba

Tartalom

A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 9. §-a az alábbi (5) bekezdéssel egészült ki:

A 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsiból, vontatóból, pótkocsiból és autóbuszból

a) 10-nél többet üzemeltető üzemben tartó az (1) bekezdés b) és f) pontja szerinti székhely, telephely címként olyan települési cím bejegyzését kérheti, amelyet a cégjegyzék vagy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal általa vezetett egyéni vállalkozók nyilvántartása tartalmaz,

b) legfeljebb 10-et üzemeltető üzemben tartó az (1) bekezdés b) és j) pontja szerinti székhely, telephely címként olyan települési cím bejegyzését is kérheti, amelyet a külön jogszabály szerint tárolási helyül a közlekedési hatóságnak bejelentett, és a bejelentés megtörténtét a közlekedési hatóság igazolása tanúsítja,

feltéve, hogy az a járművek számára ténylegesen tárolási helyéül szolgál. Azt a tényt, hogy a települési cím szerinti ingatlan alkalmas a járművek tárolására, a települési önkormányzat jegyzője igazolja.

A fenti rendelkezés 2012. január 1-je után indított a járművek forgalomba helyezésére, illetve a már nyilvántartásba vett járművekkel kapcsolatos változás bejegyzésére irányuló eljárások során kötelezően alkalmazandó, azaz a jegyzői igazolás nélkül az eljárás nem folytatható le, a járműnyilvántartásba a bejegyzés nem tehető meg.

A jegyzői igazolás a megjelölt közlekedési igazgatási eljárások során bemutatandó okmány, melyet – a 2012. január 1-jén hatályba lépett – a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Kormányrendelet az alábbiak szerint tartalmaz:

A jegyzői igazolás kiadása érdekében, kérjük, hogy a letölthető nyomtatványt kitölteni szíveskedjen és azt, a Jegyzői Irodán leadni szíveskedjen.

A jegyzői igazolás „Hatósági bizonyítvány” formájában kerül kiadásra.

A kitöltött és leadott kérelmeket a jegyző, a kérelem benyújtásától számított 10 napon belül bírálja el, és adja ki az igazolást.

Tekintettel az ügyek összetettségére, felmerülő kérdéseiket személyesen az ügyfélfogadási időben tehetik fel, továbbá telefonon 76/562-056.

Ügyintézés:

Kereskedelmi ügyek (Hatósági Csoport)

Nyomtatvány:

gépjárműtárolás-kérelem