Gyermek nevének megállapítása

Az eljárás tartalma

A települési önkormányzat jegyzője a gyermek családi és utónevének megállapítása érdekében, ha:

  • a szülői felügyeletet közösen gyakorló együtt élő vagy különélő szülők a gyermek családi és utónevének meghatározásával kapcsolatos megállapodásukat a települési önkormányzat jegyzője felhívásától számítva harminc napon belül nem jelentik be, tárgyalást tart a szülők megállapodásának elősegítésére, a tárgyalás eredményessége esetén a szülők döntése alapján határozza meg a gyermek nevét, eredménytelensége esetén határozattal dönt a gyermek családi és utónevéről.
  • a gyermek mindkét szülője ismeretlen, határozattal dönt a gyermek családi és utónevéről, egyidejűleg megállapítja a képzelt szülők adatait.

A települési önkormányzat jegyzője a gyermek utónevének megállapítása érdekében meghallgatja a szülői felügyeleti jogát egyedül gyakorló szülőt, ha a szülő az anyakönyvvezető felhívása ellenére a gyermek utónevét – a felhívás közlésétől számított harminc napon belül – nem határozta meg. Ha a meghallgatás eredményre vezet, a település jegyzője a szülő döntése alapján határozza meg a gyermek nevét, ha nem vezet eredményre, a települési önkormányzat jegyzője határozattal dönt a gyermek utónevéről.

Ki jogosult az eljárásra?

Ügyindításra jogosult ügyfelek: a gyermek szülei, akár együtt, akár külön élnek, emellett a település jegyzője hivatalból jogosult megindítani az anyakönyvvezető értesítése alapján.

Eljárás jogi alapja

  • A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet.
  • A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V.törvény
  • A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet

Hatáskör gyakorlója: Kiskunfélegyháza Város Jegyzője

Kérelemhez szükséges dokumentumok

  • Személyi igazolvány, lakcím igazolvány, gyermek születési anyakönyvi kivonata

Ügyintézés:  Szociális Csoport