400 millió forintból újul meg a Bankfalu és a volt Vasas pálya
307 millió forint támogatásban részesült a Kiskunfélegyháza-Bankfalu újjászületik elnevezésű pályázat. Erről a Magyar Államkincstár Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága a napokban értesítette az önkormányzatot. A most elnyert összeggel együtt immár 400 millió forint áll rendelkezésre a Bankfalu és az ott élő emberek életkörülményeinek javítására. A program részleteiről és a fejlesztések céljairól Csányi József polgármesterrel beszélgettünk, aki hangsúlyozta: a nyertes projekt újabb bizonyítéka annak, hogy a városközpont újragondolása és felújítása mellett a külső városrészek fejlődése is a városvezetés kiemelt céljai között szerepel.

– Hogyan került a Bankfalui városrész a fejlesztés fókuszába? 

– 2016 januárjában jelent meg az a pályázati felhívás, amelynek célja a 2011 évi népszámlálás adatai alapján szegregátumnak minősülő településrészek felújítása. (Szociológiai értelemben szegregációnak nevezzük azt a jelenséget, amikor egy-egy településen belül a különböző társadalmi rétegek, etnikai csoportok lakóhelye erősen elkülönül egymástól. A szegregáció együtt jár a jövedelmi viszonyok és a települési infrastruktúra lényeges egyenlőtlenségeivel.) Kiskunfélegyházán az egyetlen ilyen terület az Alpári út 1. és a Délibáb utca.

– Pontosan milyen célra fordítható az elnyert összeg?

– A vissza nem térítendő uniós forrás egyrészt az itt élő emberek javát szolgáló közösségépítési, egészségügyi, képzési, szociális és foglalkoztatási programokra, másrészt az ezeket támogató, illetve kiegészítő infrastrukturális fejlesztésekre fordítható. Az előbbi 93, az utóbbi 307 millió forint támogatást kapott.

– Mennyit profitálnak ebből a Bankfaluban élők?

– A 93 millió forint haszonélvezői azok a Délibáb utcai lakosok lesznek, akik vállalják, hogy a projekt három éves időtartama alatt egyéni képességeik terén fejlődnek. Itt tehát az egyénben végbemenő változáson, és az azzal párhuzamosan zajló integráción van a hangsúly. Egy sokkal szélesebb réteget érint a másik, infrastrukturális cél, aminek már minden bankfalui nyertese lehet. Ez összesen 307 millió forint értékben megvalósuló beruházást jelent a városrészben.

– Hogyan határozható meg pontosan a fejlesztésekkel érintett, úgynevezett akcióterület?

– A pályázati kiírás értelmében a beavatkozási helyszínnek, akcióterületnek le kell fednie a szegregátum egészét, de lehet annál nagyobb is bizonyos esetekben. A projekt tervezésekor mi arra törekedtünk, hogy a fejlesztéseknek minél szélesebb körben valósuljanak meg, és hogy számos régóta halogatott közegészségügyi és közbiztonsági problémára is megoldást találjunk. Így vontuk be többek között a volt Vasas pálya területét, aminek újraértelmezése a projekt egyik legizgalmasabb és legnagyobb kihívással járó feladata. Az életveszélyes épületek elbontása után egy sport- és szabadidőközpont valósulhat meg itt, aminek vonzása messze túlmutat a városrészen. A park területére tervezett játszóterek, fitnesz-, kosárlabda- és futópálya szerves részét alkotják majd annak az új, kerítéssel bekerített és térfigyelő kamerákkal is ellátott zöldfelületnek, amely a szabadidő tartalmas eltöltésére kínál kimeríthetetlen alternatívát.

– Ebben a témakörben megkerülhetetlen a közbiztonság kérdése. Várható-e előrelépés e téren a program kapcsán?

– Az új sportpark területén több helyiséget, közöttük egy szolgálati lakást is kap a polgárőrség. Fizikai jelenlétük mellett több térfigyelő kamera támogatja majd a környék közbiztonságának fokozását. Többé nem fordulhat elő, hogy például elhagyott ingatlanokba beköltözők zaklassák a park látogatóit. Az uniós támogatásnak köszönhetően a közlekedési biztonság is javul. Például az Alpári úton, az orvosi rendelőnél épülő gyalogosátkelő az óvodába és iskolába járók számára nyújtanak biztonságot.

– Milyen szerep jut a jövőben az Alpári út 1. szám alatti ingatlannak?

– A fejlesztések egyik központja az Alpári út 1. szám alatti önkormányzati ingatlan. Az unió kínálta lehetőséget kihasználva szeretnénk befejezni azt a munkát, amit az utóbbi két évben Szabó József vezetésével elkezdett a Csillag Szolgáltatópont és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat. A középső épület véglegesen közösségi funkciót kap, míg az A és C épület 8 darab lakása megújul. Kulturált zöldfelület lesz a Délibáb utca felől, új játszótér épül, az Alpári út 1. és a vízfolyás közötti területen pedig Félegyháza első közösségi kertje kap majd helyet.