Kiskunfélegyháza tovább épül – bemutatták a város új beruházásait


A Kossuth utcai fejlesztés
A „Belváros tovább szépül Félegyházán” című projektet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázat keretében valósítja meg az önkormányzat. A beruházásra 917 millió forintot kapott a város, amit további csaknem 120 millió forinttal egészített ki. A polgármester szerint elsőre soknak tűnhet ez az összeg, de a Kossuth utca két oldalán az Attila utca és a Dózsa utca közötti szakaszon 6200 négyzetméter térburkolat mellett több mint 2000 folyóméternyi szegély újult meg. Emellett 2600 négyzetméter felületen növényágyásokat hoztak létre és 850 négyzetméteren gyepet alakítottak ki, 17 fát és több mint 16 ezer darab növényt ültettek. Csaknem 3500 négyzetméternyi területet öntözőrendszerrel láttak el, 55 darab kandelábert telepítette, és 97 új utcabútorral is gazdagodott a terület a 23 régi elem mellett. A kivitelezés területén minden közművet korszerűbbre és időtállóbbra cseréltek.
A projekt befejezésének várható időpontja május vége lesz.

Révbe érhet a Vasas pálya
A „Vasas pálya újjászületik Félegyházán” című pályázatra szintén TOP-os pályázaton nyert a város 600 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrást.

Megújulnak a zöldfelületek és a fogadóterület
A projekt keretében extenzív és intenzív fenntartású zöldfelületeket alakítanak ki, ennek keretében csaknem 300 fát ültetnek és több mint 10 ezer négyzetméternyi parkfelület születik újjá. A fogadóterület is megújul, ahol padok és keréktámaszok mellett ivókút, hulladékgyűjtők és szociális helyiségek is lesznek. A területet új kerítéssel veszik körbe, és a belső közvilágítást is kialakítják. A felújítás során nagy figyelmet fordítanak a biztonságra és az akadálymentes hozzáférésre.
A munkálatok már elkezdődtek a területen, a terepbejárás alkalmával látható volt, hogy a bontás megtörtént, és az ideiglenes út is elkészült. Ezen keresztül az egész terület elérhető a munkagépek számára. A Vasas pálya projekt várható befejezésének időpontja idén szeptember.
Csányi József polgármester szerint ennek a projektnek a megvalósulása nagy erőforrása lesz a jövőben is a városvezetésnek. Hiszen olyan régóta és kitartóan dolgoznak már rajta, annyiszor tűnt reménytelennek, majd kapott új erőre a megvalósulás, ami rámutat, hogy kellő kitartással nincs esélytelen cél.


