Az az álmom, hogy a fiatalok hazajöjjenek
Gazdaságfejlesztés, munkahelyteremtés, munkanélküliség visszaszorítása, meglévő vállalkozások támogatása, újak Félegyházára vonzása. Ezek voltak a sarokpontjai Csányi József polgármesteri programjának, amikor a nevével fémjelzett városvezetés 2014. októberében Munkára Félegyháza! szlogennel átfogó tervet indított el a város gazdasági potenciáljának megerősítésére. Akkor azt tűzték célul, hogy öt év alatt 500 új munkahely létesüljön a térségben, ami alig három év alatt teljesült is. Egyebek mellett ennek hátteréről beszélgettünk a polgármesterrel.

Fotó: Gyürky Bence

– 2014-ben azt láttuk, hogy a város nem aknázza ki az itt élő emberek tehetségéből és a város kiváló elhelyezkedéséből adódó lehetőségeit. Ezzel a programmal partnerséget ajánlottunk a félegyháziaknak és az itt dolgozó cégeknek a közös cél eléréséért: hogy a város rákerüljön az ország gazdasági térképére – emelte ki Csányi József az összefogás szükségességét.

– Kiket hívtak partnerségre?

– A meghirdetett programnak három lába volt, és a helyi vállalkozók fejlesztésének a támogatását erősítettük elsőként. Büszkék lehetünk arra, hogy különösen sok állami támogatás érkezett a félegyházi nagyvállalatokhoz, de a kis- és középvállalkozások frontján is a megye legsikeresebben pályázó települései közé tartozunk. Ennek eléréséhez a városvezetés nagyon komoly lobbitevékenységgel járult hozzá. De ez természetesen mit sem ért volna, ha a félegyházi vállalkozások nem élet- és versenyképes célokat tűztek volna ki maguk elé. Az érdem javarészt az övék, mi pedig nagyon büszkék vagyunk eredményeikre. A program másik lába az új vállalkozások Félegyházára vonzása, amiben központi szerep jut az ipari parknak. Miután a régi gyakorlatilag megtelt, új terveket tűztünk magunk elé. 1,4 milliárd forintos pályázatot nyújtottunk be, aminek a segítségével egy 30 hektáros új ipari parkot tudunk létrehozni az M5 autópálya tövében.

– Miért érdemes a letelepülő vállalkozásoknak Félegyházát választaniuk?

– Mivel az ipari parkot európai uniós támogatásból tudjuk megvalósítani, meg lesz az a helyzeti előnyünk, hogy a környékbeli magántelkekhez képest jelentősen alacsonyabb áron, jelentősen többet kínáljunk az érdeklődő vállalkozásoknak. Ebből adódóan úgy számolunk, hogy az új ipari park a megvalósulását követő 5-10 éven belül megtelik cégekkel. Erre a projektre azért is különösen büszkék vagyunk, mert nem látványberuházás. S bár tisztában vagyunk azzal, hogy az emberek jelentős részének a mindennapi életében nem játszik szerepet, hogy épül-e új ipari park, a város jövője szempontjából a következő 10 év fejlődésének az alapját jelenti.

– A létrehozott új munkahelyek száma annál inkább érinti az itt élőket.

– Éppen ezért fogalmaztuk meg a program harmadik lábaként az akkor, 2014-ben tapasztalt városi munkanélküliség felszámolását, amiben komoly sikereket értünk el. Mára nem csak teljesült az akkor öt évre kitűzött 500 új félegyházi munkahely, hanem jelentős munkaerőhiánnyal küzdünk, a megye egyik legalacsonyabb munkanélküliségi mutatója mellett. Bár a Félegyházán jegyzett négy-öt százalékos arány gyakorlatilag a természetes kategóriába tartozik, és azt a réteget fedi, amely a legnehezebben vonható be a munka világába, mi erre is keressük a megoldást. A félegyházi és majsai kistérség közösen nyújtott be egy foglalkoztatási pályázatot, aminek eredményeként 430 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a város. Ebből a pénzből képzéseket indítunk, és megkíséreljük bevonzani a munka világába azokat is, akik esetleg még soha nem vettek részt benne. Emellett a cégeket és a munkavállalókat munkabér és járuléktámogatással ösztönözzük, hogy munkába álljanak, illetve új munkaerőt foglalkoztassanak.

– Van egy számottevő réteg, akiknek a megtartására mindez az igyekezet is kevésnek bizonyult.

– Mi is ebben a városban élünk, és nem dugjuk homokba a fejünket. Pontosan tudjuk, hogy mennyi félegyházi ingázik Kecskemétre, Budapestre nap mint nap, vagy kényszerült elköltözni más városokba, esetleg külföldre, a jobb megélhetés reményében. Legyünk egymással őszinték: ez az egyik legnagyobb probléma nálunk, és az országban is. Éppen ezért szeretnénk elérni, hogy a jövőben a félegyházi munkabérek oly mértékben növekedjenek, ami lehetővé teszi a jól képzett, kvalifikált szakembereknek is, hogy ne csak élni, hanem megélni is lehessen a fizetésekből. Szeretnénk elérni, hogy Félegyháza valódi perspektívát nyújtson ezeknek az embereknek. Az az álmom, hogy a fiatalok hazajöjjenek. Hosszú távú céljaink között hangsúlyosan jelenik meg, hogy a város az oktatáson és iparon keresztül megtalálja helyét a kutatásfejlesztési szektorban is. Tudjuk, hogy nem leszünk e téren egyik pillanatról a másikra éllovasok, de törekszünk rá, hogy képesek legyünk lépést tartani a XXI. század gazdasági változásaival. Ennek a törekvésnek a kezdetét jelzi egy előttünk álló, nagyléptékű beruházás, aminek a terveiről már lehetett olvasni a sajtóban, és reméljük, hogy mielőbb minden részletét a nyilvánosság elé tárhatjuk.

– Tapasztalatai szerint mennyit érzékelnek ezekből a stratégiai fontosságú változásokból az itt élők?

– Sok visszajelzést kapok a lakosságtól, az állami szférából és más városokból is, hogy Félegyháza milyen nagyot lépett előre az elmúlt három évben. Ezeket nagyon jó hallani, ugyanakkor mindig hozzáteszem azt is, hogy mindezt Önökkel közösen sikerült elérni. Ezúton is köszönetemet szeretném kifejezni, amiért ebben a munkában mellénk álltak és támogatnak minket. Amíg ezt a lendületet és lelkesedést érzem a városban, magam is örömmel végzem a munkámat.