
100 éve áll Félegyházán Petőfi Sándor szobra
A Petőfi-szobor leleplezésének 100. évfordulója alkalmából koszorúzással egybekötött városi ünnepségen tisztelegtek a költő emléke előtt, október 27-én. Az ünnepségen mások mellett részt vett Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés

Megnyílt a Korona utca a forgalom előtt
Faltól falig megújult a város egyik legforgalmasabb utcája. A 83 méteres útszakasszal együtt a 36 parkoló, a zöldterületek és a járdacsatlakozások is új arculatot kaptak. A buszmegállót véglegesen áthelyeztük

Mától használható a város legnagyobb közterületi parkolója
Bár apróságok még hátravannak és a több ezer új növényt is csak október végén ültetjük majd el, mától megnyitottuk az új központi parkolót a posta és a piac mellett. Ezzel párhuzamosan megnyílt

Elkészültek a Fürdőszálló újjászületésének tervei
A közös tervezés és régióban, divatos szóval élve: desztinációban gondolkodás volt a visszatérő eleme a turizmus világnapján, szeptember 27-én megrendezett Félegyházi Turisztikai Találkozónak.

Így változik a félegyházi intézmények és sportlétesítmények működése év végéig
Csányi József polgármester közösségi oldalán tette közzé az alábbi tájékoztatást a költségcsökkentés érdekében hozott önkormányzati döntésekről.
Tisztelt Félegyháziak!

XXIII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál – Programok négy helyszínen
Négy helyszínen folynak a XXIII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál programjai szeptember 9-én és 10-én. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, az Integrál Zrt. Kiskunfélegyháza és a Móra Ferenc

Tájékoztatás az energia-áremelkedés okozta városi intézkedésekről
Csányi József polgármester közösségi oldalán tette közzé az alábbi tájékoztatást az energia-áremelkedés hatásairól és a költségcsökkentés érdekében hozott önkormányzati döntésekről.

Kezdetét vette a Félegyházi Napok
Kezdetét vette a Félegyházi Napok programsorozat városunkban, augusztus 19-én, pénteken. A megnyitón Csányi József polgármester az államalapítás jelentőségét méltatta, köszöntötte a megjelenteket

Koszorúzás és megemlékezés volt a Petőfi-szobornál
Petőfi Sándor halálának 173. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést és koszorúzást július 29-én Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata. A megjelenteket Keresztes Tünde, az önkormányzat

Folytatódnak a felújítási munkálatok Félegyházán
A Korona és a Deák Ferenc utca, valamint a hozzájuk kapcsolódó út- és utcaszakaszok is megújulnak előreláthatólag szeptember végéig. A felújítás során a parkolók, a járdák, a kapubejárók
