Így változik a félegyházi intézmények és sportlétesítmények működése év végéig

Így változik a félegyházi intézmények és sportlétesítmények működése év végéig

Csányi József polgármester közösségi oldalán tette közzé az alábbi tájékoztatást a költségcsökkentés érdekében hozott önkormányzati döntésekről.

Tisztelt Félegyháziak!

Hasonlóan az ország összes településéhez az elmúlt hetek nálunk is a számolással teltek. Felmértük, hogy milyen lehetőségeink vannak, mi az a lehető legtöbb, amit ebből a helyzetből ki tudunk hozni, mi az a legtöbb, amit adni tudunk.

Egyesével számba vettük valamennyi intézmény, óvoda, bölcsőde, uszoda, sportcsarnok szerződéseit, működési rendjét és mindegyikre vonatkozóan elkészítettük az új rendet, amellyel a várost biztonsággal működtetni tudjuk. Jelezni szeretném, hogy ezek az intézkedések december 31-éig állnak fenn. Az alább leírtak mellett mindenhol lesznek olyan takarékossági intézkedések, amelyeket az ügyfelek vagy az ellátottak nem látnak, ezeket nem részletezem.

• Városi uszoda: december 31-éig bár korlátozásokkal, de nyitva tartunk. A kollégáim a sportegyesületekkel a beosztásokat megoldották. Azoknak az éves- és negyedéves bérleteseknek, akiknek az alábbi nyitvatartás nem felel meg, a bérlet díját időarányosan visszafizetjük. Ezt szeptember 20-áig kell jelezni a pénztárnál. Az uszoda nyitvatartása a következőképp alakul: hétfőtől csütörtökig 6-tól 18-ig, pénteken 6-tól 20-ig, szombaton és vasárnap 9-től 20 óráig. A szauna péntektől vasárnapig 17 és 20 óra között fog működni. A kültéri kis sajt is üzemelni fog, éjszakai fürdő és gőz nem lesz.

• Városi sportcsarnok: a fűtési szezon kezdetéig minden nap 18 óráig nyitva tartjuk, a fűtési szezon kezdete után bezárjuk és kizárólag a csak már lekötött rendezvényeket, bajnoki fordulókat tartjuk meg.

• Honvéd Sporttelep: A műfüves pálya, az irodák, az ottani tusolók, és a boxterem 18 óráig tartanak nyitva. A pálya többi része korlátozás nélkül igénybe vehető azzal, hogy a belső térvilágítást le fogjuk kapcsolni.

• Bölcsődék, óvodák, szociális otthonok: semmi olyan változtatásra nem kerül sor, amit az ellátott gyerekek és idősek megéreznének.

• A művelődési központ hétfőtől-péntekig 18-ig, a Korona Kávézó hétfőtől szombatig 20 óráig tart nyitva. A már meghirdetett programok (októberi Kocsmakvíz, baba-gyermekruhabörze, Rákász Gergely koncert, Dumaszínház, őszi virágvásár) változatlan feltételekkel meg lesznek tartva. A nagyterem és a kistermek is bérelhetőek maradnak, de a megemelkedett költségeket ki kell fizetni.

• A városi könyvtár december 31-éig piacnapokon (kedd és péntek) 8-tól 16 óráig, szerdán és csütörtökön 13.30-tól 18 óráig lesz nyitva. Szeptember 10-én, 24-én és október 8-án, szombaton is nyitva lesz 8-tól 12-ig. A már meghirdetett programokat megtartjuk.

• Kiskun Múzeum: csökkentett nyitvatartási idő lesz, de a jogszabályi előírások miatt itt még egyeztetések folynak, erről később lesz tájékoztatás.

• A polgármesteri hivatalban ügyfélfogadási korlátozások nem lesznek. A folyosókon 18, az irodákban 20 fok lesz.

• Az Egészségközpontban betegeket érintő változtatások nem lesznek.

• Gyermekétkeztetés, menzák: Az áram- és gázfogyasztás megemelkedett díját a szülőknek nem kell kifizetniük. A két éve változatlan városi étkezési díjakhoz képest a sütéshez-főzéshez szükséges alapanyagok (tejtermékek, pékáruk, húsok, tésztafélék, zöldség-gyümölcs) beszerzési ára két év alatt 51-199% között emelkedett. A megemelkedett alapanyagdíjak mintegy felét átvállaljuk a szülőktől és azt megpróbáljuk kigazdálkodni. A menzákon így 35% körüli térítési díjemelésre kell számítani.

• Városi bérlakások, bérlemények: bérleti díj emelésére nem kerül sor.

A helyzet nem egyszerű. Valamennyien, akik ezért a városért dolgozunk, a saját otthonunkért dolgozunk, így a lehető legjobb döntéseket próbáljuk meghozni a lehető legrövidebb idő alatt.

Ehhez kérem a további támogatásukat és bizalmukat.

Csányi József
polgármester