Harminc kamera védi majd a megújult közterületeket

30 térfigyelő kamera vigyázza majd a város megújuló területein a közbiztonságot és a megteremtett értékeket. Ez a tétel is része Kiskunfélegyháza 2020 évi

Ülőpad a főtéren

Elkészült az első háttámlás ülőpad a Béke téren. A téli időjárás ellenére máris örömmel használják a félegyházi járókelők . A tavasz beköszöntével végre megtelhet élettel a város

Újjáépül a járda a kórház utcájában

Rövidesen befejeződik a Fadrusz János utcai járda felújítása. Az önkormányzati fejlesztés nagyon jelentős a város lakói számára, ugyanis a kórházhoz vezető járdát naponta több száz ember használja.

Ünnepi előadással köszöntötték a Magyar Kultúra Napját

T. Pataki László Lidércláng című darabját mutatták be a városi könyvtárban a Magyar Kultúra Napján. Fráter Erzsébet Madách Imre felesége volt, akivel...

A városi bál nyitotta a 2020-as báli szezont

Hatodik alkalommal rendezte meg január 11-én szombaton Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a mára már hagyománnyá vált jótékonysági városi bált. A nagyszabású rendezvényen Csányi József...

A doni katasztrófa áldozatairól emlékeztek meg

411 félegyházi vesztette életét a Don-kanyarban vívott harcok során. A második világháború áldozataira pénteken, az áldozatok emlékére állított kopjafánál és az öreglaktanya homlokzatán elhelyezett...

Egy Petőfi-mellszobor vándorútja

A félegyházi Petőfi-rajongók a 2019. július 31-i megemlékezés óta a Petőfi Sándor Emlékházban gyönyörködhetnek Hunyadi László ifjúkori alkotásában. A művészeti alkotás hányatott útját

Petőfi Sándor születésnapjára emlékeztünk

Félegyházán hagyomány, hogy az év utolsó napján Petőfi Sándor születésnapjára emlékezünk. A világirodalom egyik legnagyobb alkotójának szülőházán elhelyezett emléktáblánál

Látványos fényfestés a városházán

December 21-én, szombaton este igen szokatlan köntösben csodálhattuk meg a félegyházi városházát, ugyanis zenés kísérettel ellátott fényfestés vette kezdetét.

Csendesedjünk el karácsonykor

A negyedik gyertya is meggyúlt a város adventi koszorúján december 21-én. A gyertyagyújtáskor Hostyánszi Péter mondott ünnepi köszöntőt. A baptista lelkész beszédében így fogalmazott