Zséda adventi koncertje a Szent István Templomban

December 19-én adott adventi koncertet Zséda a Szent István Templomban. Isten háza szinte teljesen megtelt. Az énekesnő karácsonyi és ünnepi dalokkal

Felfénylett a harmadik gyertya a város adventi koszorúján

A harmadik, rózsaszín gyertya az öröm színe az adventi gyertyán. A városháza adventi koszorúján december 14-én fénylett fel a harmadik gyertya.

Megkezdte a termelést a petőfiszállási tejfeldolgozó üzem

December 2-án megkezdték a Szentkúti termékcsalád gyártását a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet petőfiszállási feldolgozó üzemében

Kipróbálták az új szökőkutat

Mint arról korábban beszámoltunk, az Ótemplom előtt kap helyet egy impozáns vizes attrakció. Itt a burkolat szintjében, egymástól 12 centiméterre helyezték el a vízfúvókákat

Újabb felújított járdákat adtak át

A Szegedi úton a Kalmár Kápolna és a Halasi út közötti szakaszon, 300 méter hosszan és két méter szélességben újították fel a járdát és kerékpárutat. Ez a fejlesztés egyike volt azoknak az újabb út- és

Kigyúlt a második gyertya a város adventi koszorúján

Advent második gyertyája is fellobbant a város adventi koszorúján december 7-én. A második gyertya a remény gyertyája. Színe a lila, amely arra emlékeztet

Idén is felépítettük mézeskalács mesevárosunkat

Félegyháza szorgos háziasszonyai minden évben felépítik a Kiskun Múzeumban a mézeskalács mesevárost. Épületeinket, városházánkat...

A sportcsarnokban találkoztak a gyerekek a városi Mikulással

Ingyenes rendezvényre várta a Mikulás a félegyházi gyerekeket december 5-én, 16 órától, a városi sportcsarnokban. Kiskunfélegyháza Város...

Ismét járható az Oskola utca és a Pázmány utca közötti szakasz

Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy a Béke téri piac körül gépjárművel

Megnyílt a jégpálya

Hatodik alkalommal nyitja meg kapuit a kiskunfélegyházi jégpálya, amely a megszokott helyen, a városi könyvtár melletti parkoló területén várja a korizni vágyókat.