Megkezdték a Nefelejcs utca aszfaltozását

Megkezdődött az aszfaltozás május 30-án, a Nefelejcs utcán. A felújításon a városvezetés a kivitelezőkkel közösen tartott bejárást az útszakaszon. Csányi József polgármester elmondta

Félegyháza hőseire, háborús áldozataira emlékeztek

A magyar hősök emlékünnepén, Kiskunfélegyházán, május 29-én először a Hősök Parkjában emlékeztek azokra a katonákra és civilekre, akik életüket áldozták

Átadták a városi kitüntetéseket

A helyismereti vetélkedő eredményhirdetésével és a városi kitüntetések átadásával telt a Városalapítók Hete alkalmából megrendezett ünnepi képviselő-testületi ülés ma délelőtt

Ingyenes városnéző kisvonatozás

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata szeretettel hív és vár minden családot és érdeklődőt május 27-én, vasárnap a Városalapítók Hete

Kikerültek az elektromos töltőoszlopok – az üzembehelyezésre még várni kell

Nem, nem parkoló díjfizető automatákat telepítenek a városban! A több helyszínen felbukkanó fura szerkezet elektromos autók töltésére szolgál

Folytatódik az Alpári út építése

Amint azt a közlekedők tapasztalhatták, most a külterületi szakaszon folynak az építési munkálatok félpályás útlezárás és szakaszos jelzőlámpás forgalomirányítás mellett...

Ingyen wifi, kivetítő is várja a látogatókat a strandon

A korán beköszöntött nyári időben sokan örültek a félegyházi strand májusi nyitásának. Az új szezonban a korábbiaknál is gazdagabb és színvonalasabb...

Megkezdődött a Nefelejcs utca felújítása

Ma reggel megkezdődött a Nefelejcs utca felújítása. A munkaterületet birtokba vették a kivitelezők, akik ígéretük szerint 4-5 hét múlva átadják a Móraváros megújult, újra aszfaltozott főutcáját.

Nagy sikert hozott a Félegyházi Küzdősport Gála

Az előzetes várakozásokat is felülmúlta a hagyományteremtő célzattal első alkalommal megrendezett Félegyházi Küzdősport Gála. A színes és sokrétű programok között többek között

Jutalommozi a várost szerető fiatal alkotóknak

Amint arról lapunkban korábban már beszámoltunk, a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület rajzpályázatot hirdetett általános iskolás és középiskolás diákoknak