Minden településnek, közösségnek vannak megőrzésre méltó értékei, kiemelkedő, ápolásra méltó hagyományai, „kincsei”, amelyeket büszkén őriz, és mutat meg másoknak. Ezek felismerése, gondozása és továbbörökítése a mindenkori közösség felelőssége, és összetartozását erősítő feladata. Erről is mesélnek Bács-Kiskun megye kiemelkedő építészeti, kultúrtörténeti értékei, ipartörténeti és iparművészeti emlékei, múzeumai, egyházi épületei… Aki kíváncsi a térség múltjára, történetére, az itt élők gyökereire, az bőséges ismeretanyagot meríthet e gazdag örökségből.

A századforduló szecessziós hangulatát idéző kecskeméti főtér különlegessége, a városépítő elődök máig ható üzenete, hogy valamennyi felekezet temploma békében megfér itt egymás mellett. Nem véletlen, hogy a megyeszékhelyt a tolerancia városának is nevezik. Az 1800-as évek végén, Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján épült Városházát a szecesszió gyöngyszemeként emlegetik, falait Zsolnay majolika díszíti, homlokzatáról pedig minden egész órában harangjáték csendül fel. A Hírös Város másik legismertebb épülete minden bizonnyal a Kecskeméti Képtárnak helyet adó, műemléki védelem alatt álló Cifrapalota.

A szecesszió jegyei uralják az 1911-ben felépült kiskunfélegyházi városházát is, amely ugyancsak Lechner Ödön nevéhez fűződik, s amelyről átadása után így szóltak a félegyháziak: „Tornyosan áll s cifrán, mint a puszta virága.” Az épület ma is a város ékessége.

Baján neoreneszánsz külső takarja a város egyik legrégebbi, 270 éves épületében elhelyezett Városházát, amely az építést befejező gr. Grassalkovich Antal után kapta nevét, s 1863-tól tölti be jelenlegi funkcióját.

Bács-Kiskun megye számos építészeti és kulturális gyöngyszeme közül egyik a nemesnádudvari pincesor, amit az itt lakók 18-dik században ideérkező sváb őseinek köszönhetünk. Ők kezdtek ugyanis itt szőlőtermesztésbe, és hozták létre az első, teljesen egyedi építészeti stílust képviselő, alacsony homlokzatú, keskeny, kisablakú, nagy ajtajú házacskákat. A híres nemesnádudvari pincék közül szinte minden helyi család birtokol egyet. Ezekben őrzik a hajdani borászati eszközöket, a tulajdonosok pedig évszázadok óta apáról fiúra örökítik át a tapasztalatokat.