Merre tart a város 2025-ben?


– Aki kicsit is érdeklődik a közügyek iránt, látja, hogy nincsenek könnyű helyzetben az önkormányzatok a pénzügyek tervezésekor. Milyenek a kilátások Félegyházán?
– Némi megtakarítással, az évtizede vallott prioritásaink mentén vágunk neki az évnek. Az irányt megtartva, jól megtervezett lépésekkel, fegyelmezetten és mértéktartón egyensúlyozva haladunk tovább 2025-ben. Alapvető törekvésünk továbbra is, hogy stabil, kiszámítható munkahelye legyen az önkormányzat intézményeiben dolgozó mintegy 700 kollégának, legyen tartalékunk a váratlan helyzetek kezelésére, de a fejlesztések terén is tegyünk lépéseket. Nincs ebben semmi újdonság, hiszen polgármesterségem évtizede alatt végig ezt az alapelvet követtük.
Soha nem vittük hitelbe, adósságba a várost, mindig rendelkeztünk 200-300 millió forint biztonsági tartalékkal, ami pedig efelett rendelkezésre áll, azt a félegyháziak jóllétére költjük: a város fejlesztésére, a kórház, a civil szervezetek, alapítványok és a sportegyesületek támogatására, az egészségügyi központ fenntartására, a gyermekek és idősek étkeztetésére… Ezekből az alapelvekből még a Covid-járvány ideje alatt sem engedtünk, és most sem áll szándékunkban.
Egyes önkormányzatok adósságcsapdában vergődnek, fizetésképtelenné váltak. Nekünk eddig sikerült ezt elkerülni, és apró lépésenként, jól átgondolt stratégia mentén haladni előre. Ezt tervezzük idén is.

– Mi az a keretrendszer, amiből kiindultak a tervezéskor?
– Ebben az évben is 600-700 millió forintot be kell fizetnie az önkormányzatnak a város adóbevételeiből szolidaritási adó címen, ami nagyon komoly tétel egy Félegyháza nagyságrendű település számára.
Emellett 340 millió forint az a tartalék, amit az esetleges nem várt kiadásokra teszünk félre. Minden további erőforrásunkat a rend, stabilitás és nyugalom szolgálatába állítjuk: fenntartjuk a rendőréggel közös gyalogos járőrszolgálatot, támogatjuk a kórház szakrendeléseit a várólisták csökkentése érdekében, a civil szervezeteket és a sportegyesületeket… Továbbra is vallom, hogy ezek a részletek pótolhatatlan alkotórészei az egésznek.
Összességében a 2025-ös évet ismét a biztonságos működés kilátásaival tudjuk megkezdeni és fejlesztési terveinkben is haladunk előre. Tíz éve vagyok Félegyháza polgármestere. Ennyi időre volt szükség, hogy most először kimondhassam: nincs több évre áthúzódó kötelezettsége az önkormányzatnak.
Ez azt jelenti, hogy minden, a korábbi városvezetéstől örökölt adósságot rendeztünk. Beleértve olyan, a város számára hátrányos szerződések tízmillókra rúgó anyagi terheit, mint például az iskolai világítás fejlesztést célzó, 2005-ben indult Szemünk fénye program, vagy a sportcsarnok vételére vonatkozó 2007-ben megkötött szerződés, amikor az 1 milliárd 200 millió forint értékű sportcsarnokot 6 és fél milliárd forintért vásárolta meg a város. Ezt az ügyet polgármesterré választásom első éveiben sikerült lezárni, most pedig elérkeztünk az utolsó esztendőhöz, amikor ilyen, korábban meghozott döntések következményeként törlesztünk. Így a jövőben ennyivel több anyagi erőforrás juthat akár a helyi közösségek ügyeinek felkarolására. Ezekre mindig kiemelt figyelmet fordítunk.
Idén például egyházainkat összesen 6,5 millió, a polgárőr egyesület működését 4 millió, a hátrányos helyzetű roma gyerekek nyári táboroztatását 3 millió forinttal segítjük, miközben a civil szervezetek
között 17 millió forint, a sportegyesületek között pedig 15 millió forint támogatást osztunk szét, amit pályázat útján vehetnek igénybe.
De számos más csatornán keresztül is támogatáshoz jut ez a szféra. Gondolok itt például a jégpályára, amit tavaly iskolai foglalkozás keretében térítésmentesen használhattak a tanulók, de 4,5 millió forinttal hozzájárult a város a mentőszolgálat alapítványának eszközvásárlásához, és a kórház diagnosztikai és terápiás munkáját is több orvosi eszköz megvásárlásával segítettük.

– A korábbiakban már utalt arra, hogy fejlesztések terén a tíz évvel ezelőtt meghatározott irányvonal mentén halad tovább 2025-ben is a város. Milyen konkrét projektek megvalósítása szerepel a tervek között?
– Hamarosan befejeződik a Zöld város projekt, aminek utolsó fázisa, a város főutcájának szépítése, komfortosabbá és közlekedési szempontból biztonságosabbá tétele jelenleg is zajlik. Ezzel a belváros egységes arculatát megteremtő fejlesztéssorozat újabb fejezete zárult le.
2025 októberéig befejeződik a Vasas pálya újjáépítése. Ezzel egy újabb, lepusztulva örökölt, jobb sorsra érdemes területnek sikerül visszaadni a fényét, funkcióját.
Új ravatalozót kap a Felsőtemető. Február-márciusra itt is esztétikus, kulturált környezetben, méltó módon tudják elbúcsúztatni szeretteiket a félegyházi emberek. Ennek korábban hiányzó feltételeit az út és a ravatalozó megépítésével, a környezet rendbetételével pótolja a város.
Jelentős összeget költünk idén a Csanyi úti idősek otthonára is. Rövidesen elkezdődik a teljes tetőszerkezet cseréje, emellett nyílászáró cserékre és a tönkrement fakorlátok rendbetételére, a környezet komfortosabbá tételére is sor kerül. Erre a projektre több mint 200 millió forintot fordít a város, jelenleg a közbeszerzés van folyamatban.
Polgármesterré választásom első évében felmértük a város elhanyagolt, rossz állapotú úthálózatát és ütemeztük annak rendbetételét. Mostanra szinte az összes városrész bevezető útját sikerült felújítani, és ebben az évben egy újabb nagy lépésre készülünk. A forgalomszámlálási adatok alapján a Kőrösi utca az egyik legforgalmasabb fel nem újított útja a városnak, ugyanakkor fontos szerepet tölt be a Petőfi lakótelep, a Békás városrész és a Bankfalu megközelítése szempontjából, továbbá a Tiszaalpár felé vezető átmenő forgalom levezetésében. Ennek a több helyen rendkívül rossz állapotú, balesetveszélyes útnak mintegy 750 méteres szakaszát újítjuk fel idén.
Folytatódik a Kossuth város úthálózatának a fejlesztése is, mégpedig a Bajza utca 515 méteres, a Mikszáth utcától a Kaffka utcáig terjedő szakaszának az újjáépítésével a megszokott minőségben, szegéllyel és vízelvezetéssel.
Az irányt már egy évtizeddel ezelőtt kijelöltük, azóta is aszerint haladunk. Szerencsére kiváló szövetségeseink vannak munkatársak, partnerek, szakemberek személyében. Ezek az emberi és kollegiális kapcsolatok, a becsületes és lelkiismeretes munka és a város érdekeinek mindenek fölé helyezése viszi előre Félegyháza fejlődését. De annak üteme és a lépések nagysága az aktuális körülmények és pénzügyi lehetőségeink függvénye.

T. T.
