Mutassunk példát összetartásból mi, Félegyháziak!
Kedves Félegyháziak! Tisztelt Választópolgárok! Több mint három év telt el azóta, hogy egy felfokozott hangulatú, személyemet is érintő támadásoktól terhes, a város közhangulatát felkavaró választást követően a város polgármestere lettem. Azóta is örömmel és lankadatlan lelkesedéssel teszem a dolgom egy nagyszerű csapat segítségét és az önök támogatását élvezve.

Szeretett városunk, Kiskunfélegyháza érdekeit tartjuk szem előtt, döntéseink mindannyiunk hosszú távú hasznát, a békés egymás mellett élést és a közmegegyezést szolgálják. Az elért eredmények önmagukért beszélnek, az előttünk álló nagyívű feladatok teljes figyelmünket, szakmai és emberi odaadásunkat igénylik. Nagy lehetőségek állnak előttünk, amelyek felelősségteljes megvalósítása összefogást és közös gondolkodást kíván.

Az elmúlt héten egy újabb választási kampány ért véget. Nem volt ez könnyű időszak nekem, és a munkatársaimnak sem, hiszen olyan közhangulatban kellett dolgoznunk, ami az utóbbi években már nem volt jellemző Kiskunfélegyházán. A kampány hevében bennünket is értek támadások, voltak, akik megpróbálták a városvezetést, és rajtunk keresztül másokat bemocskolni, téves, vagy elferdített, olykor teljesen alaptalan információk terjesztésével a közvéleményt negatív irányba befolyásolni. Tudatos döntéssel úgy határoztunk, hogy nem leszünk partnerek a politikai adok-kapokban. Ez nem mindig volt könnyű, de ehhez mindvégig tartottuk magunkat. Mert hisszük, hogy a mi dolgunk a békesség fenntartása és a feltételek megteremtése a város töretlen fejlődéséhez.

A választás véget ért, az eredmény megszületett magunk és honfitársaink akaratából. A tisztességes és sportszerű magatartás ilyenkor – tartozzunk bár az ünneplők, vagy a másként gondolkodók táborába – gratulálni a győzteseknek, tudomásul venni az eredményt, és visszatérni a hétköznapi kerékvágásba. Ezt teszem én is, és erre kérem a város lakóit. Tisztelettel kérek mindenkit, aki mást remélt a választástól, mint ami bekövetkezett, hogy a demokrácia alapelvére tekintettel fogadják el a többség akaratát, és téves, alaptalan információk terjesztésével ne korbácsolják fel a város közhangulatát. Az átláthatóság jegyében az elsők között tettük nyilvánossá a választások jegyzőkönyveit. Munkatársaim felelősséggel és tisztességgel tették a dolgukat a választást megelőzően, és a voksolás napján is. Ezért ezúton is köszönetemet fejezem ki az összes kollégának, a félegyházi szavazatszámláló bizottsági tagoknak és a pártdelegáltaknak.

Csányi József
polgármester