Sétány lesz a Korond utcából
Három folyamatban lévő projekt is érinti a Korond utcát, amely a következő hónapokban teljes egészében új megjelenést kap.
Fotó: Fantoly Márton

Mint arról már több alkalommal beszámoltunk, még az idén elkészül az új egészségügyi központ a régi SZTK helyén. A minden igényt kielégítő, esztétikus épületben korszerű, kulturált rendelőket és várókat alakítanak ki, a háziorvosok mellett itt kap helyet a védőnői szolgálat, a gyermek és felnőtt háziorvosi ügyelet, lesz patika, újraindul a fogászati ügyelet, és teljesen új ellátási formaként megjelenik a szájsebészeti ellátás is. A komfortot légcserélő rendszer és légkondicionálás, az üzemeltetés magas színvonalát portaszolgálat, beteghívó rendszer, őrzött babakocsi-tároló és több mint 80 parkoló segíti majd. A központban kap helyet az egészségfejlesztési iroda is.

A beruházás a félegyházi önkormányzat valaha volt legnagyobb önerős beruházásaként, több mint 1 milliárd forintból valósul meg. Ahhoz azonban, hogy méltóképpen tudja betölteni rendeltetését, szükség van a környezet megújítására is: kellő számú parkolóra, a betegek, idősek, gyerekek számára is biztonságos járdára, jó megközelíthetőségre, használható, szemet-lelket gyönyörködtető zöldfelületre…

Mindez a Zöld város beruházás és a Korond utca megújítására nevesített önkormányzati forrás jóvoltából még az idén megvalósul. A speciálisan Félegyházának tervezett játszótér és park tematikáját Petőfi Sándor János vitéze ihlette. Megelevenedik Kukorica Jancsi szülőfaluja, lesz griffmadár és hajós játék is. Az átalakítással együtt megnő a bekerített terület nagysága, és egészségügyi kezelést kap a teljes faállomány. A tér laza, játékos hangulatát változatos cserjékkel fokozzák.

Még tavasszal teljes hosszában megújul az úttest és a járda is.  Az utca térkövezett burkolatot kap, megszűnnek a szintkülönbségek, és 43 darab parkolót is kialakítanak a közterületen, az SZTK udvarán épülő parkolóhelyek mellett. A jelenlegi egyirányúsítást megfordítják, így az egészségügyi központot a Kossuth utca felől lehet majd megközelíteni.