Jazz est
Jazz est
Jazz est
Petőfi Emléknap
12. Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó
Magyari Béla kupa
Márton Áron
Kívánságok éjszakája
Aranyhold, anyaidő babával támogató közösségben Téma: Közösségbe szoktatás
Malom alatti sokadalom
Kürti László fotográfus „Szelíd Kunság” című kiállításmegnyitója
Szerda – Félegyházi Táncszínház bemutatja „Móra történetek” című táncjátékát Péntek – Kökény Attila és Rakonczai Viktor koncert Szombat – Nox koncert augusztus 20. Diákfeszt Carson Coma koncert
Gyomaendrődi Holló László Alkotókör kiállítás meghívó
IV. Nyílt kapus reptér nap
„Játsszunk együtt” – társasjáték nap A program ingyenesen látogatható!
Kortalan dalok, világslágerek. Fellép dr. Tóth Ákos (tárogató, klarinét, szaxofon) és Tóth Gyula (ének, gitár).
WLSZ Western Országos Bajnokság III. forduló
AKARAT ÉS BETELJESEDETT ÁLOM
Halászléfőző verseny
Történelmi íjászverseny
Félegyházáról indultak… helytörténeti beszélgetés. Dr. Tarjányi József beszélgetőtársa dr. habil. Termes Rita zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, valamint a Színház és Filmművészeti Egyetem docense.
Betűbölcsi, a városi könyvtár baba-mama klubja Vendég: Kuruczné Cserkó Fanni mentálhigiénés szakember Téma: Szociális élet a gyerek után