A doni tragédiára emlékeztek a félegyháziak
Hetvenöt éve, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek során szinte teljesen megsemmisült a 200 ezer fős 2. magyar hadsereg. A harcokban 641 félegyházi vesztette életét, sebesült meg, vagy esett fogságba. A doni tragédiára január 12-én emlékeztek a félegyháziak az Öreglaktanya mögött felállított kopjafánál.

A város önkormányzata, a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület által szervezett megemlékezésen Hideg István ny. őrnagy köszöntötte a megjelenteket, majd Bozó Tibor dandártábornok, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia parancsnoka elevenítette fel a Don-kanyarban történt eseményeket. Elmondta, a Magyar Királyi Honvédség katonáinak 40 fokos hidegben, megfelelő felszerelés és fegyverzet nélkül, erőn felül kellett helyt állniuk a második világháború véres ütközeteiben. A magyar hadtörténet legnagyobb veresége során mintegy 200 ezer magyar katona vesztette életét.

A megemlékezést követően a városvezetés, a civil szervezetek és pártok helyezték el az emlékezés koszorúit a kopjafánál, illetve az Öreglaktanya falán elhelyezett emléktábláknál.

A megemlékezés ezt követően a Felsőtemetőben, a világháborús emlékműnél folytatódott tűzgyújtással, Hajagos Gyula plébános emlékező imájával és koszorúzással.

s. r.