Végérvényesen lezárult a sportcsarnok kálváriája – Félegyháza fellélegezhet
Augusztus első napjaiban dr. Seszták Miklós fejlesztési miniszter mellett Csányi József, Félegyháza polgármestere is aláírta a sportcsarnok adósságának állami kiváltását célzó támogatási szerződést, amely a magyar állam és az önkormányzat között köttetett. A dokumentum értelmében 2017 április 1-jétől a várost semmilyen fizetési kötelezettség nem terheli az önkormányzatot évekre anyagi csődbe taszító gigaberuházás kapcsán. A csaknem 2 milliárd forintos támogatás az ígéret szerint augusztus végéig megérkezik a város számlájára, már ebben az évben is több százmillió forintos megtakarításhoz segítve Félegyházát.
Végérvényesen lezárult a sportcsarnok kálváriája – Félegyháza fellélegezhet

A kormányhatározat megszületését mintegy hároméves előkészítő munka előzte meg – mondta el Csányi József. A polgármester azt is elárulta, hogy sokszor ütköztek falakba, és rengeteg nehézséggel találták szembe magukat. Nem véletlen, hogy az elmúlt 10 évben senki nem volt képes kezelni és megoldani ezt a problémát. Ennek ellenére – hangsúlyozta Csányi József – mindvégig hittek a sikerben.

– Tudtuk, hogy ez a várost érintő legsúlyosabb probléma, ezért az a lehetőség szóba sem jöhetett, hogy feladjuk a tervünket – fogalmazott a polgármester, aki ezúton is köszönetet mond az ügyet koordináló Dósai Bence kabinetvezetőnek és az önkormányzat nevében eljáró dr. Tóth Máté ügyvédnek, akiknek meghatározó szerepük van a sikerben. Elismerés és köszönet illeti Lezsák Sándort, térségünk országgyűlési képviselőjét, továbbá Seszták Miklós fejlesztési minisztert és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot is a gyors, hatékony ügyintézésért és a támogatásért.

– Ez a siker is alátámasztja azt a filozófiát, ami alapján csapatunk vezetni törekszik a várost, nevezetesen: ahol munka van, ott eredmény is van – fogalmazott a város első embere.