Félegyháza újjáépül – a köztereken is
Október végéig 14 helyszínen újulnak meg utak, épülnek parkolók Félegyházán. E célokra idén több mint 250 millió forintot fordít az önkormányzat a Félegyháza megújul program keretében – mondta el Csányi József polgármester.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a közterületi fejlesztések közül elsőként a Csólyosi út újabb egy kilométeres szakaszának aszfaltozását kezdték meg. Azóta folyamatban van már a Dessewffy utca megújítása is. A beruházás nyomán a Bercsényi utcától a Kaffka Margit utcáig kerül új burkolat az útra. A komplett újraaszfaltozás mellett elkészül az útszegély és megújul a csapadékvíz elvezetése is. A polgármester hozzátette, hogy ezt megelőzően az ivóvíz bekötővezetékek cseréje is megtörténik vasról műanyagra ott, ahol eddig ez elmaradt.

Hasonlóképpen megteszik ezt a Bankfaluban, a Kiskun utca felújítással érintett szakaszán. Itt jelenleg az út 4-ről 6 méterre szélesítése van folyamatban. Az idei beruházás része annak az átfogó fejlesztésnek, amelynek eredményeként néhány év alatt teljes hosszában megújulhat az út. A munka a városvezetés szándéka szerint jövőre újabb szakaszon folytatódik. Az idei projekt a Sólyom és a Sas utcák közötti, 225 méter hosszú távon, összesen 1550 négyzetméter alapterületű út aszfaltozását tartalmazza.

A Kökény utcán jelenleg az útalapot készítik a szakemberek. A Bikahegy városrészben a Csanyi út és a Galagonya utca között 97 méter hosszúságban, 4 méter szélességben, összesen 450 négyzetméter alapterületű szakasz újul meg.

A teljes felújítási program befejezését október 31-ei határidővel vállalta a kivitelező.