400 millió forintos pályázati forrásból épül meg az új óvoda

400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból új napköziotthonos óvoda épül Kiskunfélegyházán

Mindenszentekig elkészül az új ravatalozó

A tervezett ütemben halad az Alsótemető ravatalozójának építése és a hozzá kapcsolódó terület rendezése – mondta el lapunknak Dósai Bence kabinetvezető.

Végérvényesen lezárult a sportcsarnok kálváriája – Félegyháza fellélegezhet

Augusztus első napjaiban dr. Seszták Miklós fejlesztési miniszter mellett Csányi József, Félegyháza polgármestere is aláírta a sportcsarnok…

Kosárlabdapálya épül a Honvéd pályán

pénz hiányában mindeddig nem volt lehetőség a felújításra. Most a társasági adóból és önkormányzati forrásból megvalósulhat a mintegy 30 millió forintos beruházás

Félegyháza újjáépül – a köztereken is

Október végéig 14 helyszínen újulnak meg utak, épülnek parkolók Félegyházán. E célokra idén több mint 250 millió forintot fordít az önkormányzat a Félegyháza megújul program keretében

Új, városfejlesztési beruházásokról döntött a képviselő-testület

A városatyák többek között arról is határozatot hoztak a július 17-ei soron kívüli ülésen, hogy a Kiskun utcában a már megkezdett felújítási munkálatokat...

Szökőkutak és nyüzsgő gyalogos korzó lesz Félegyháza új főterén

Nemcsok Márton projektfelelőst kérdeztük a Zöld város című TOP pályázatra benyújtott, nagyszabású terv részleteiről

Elmarad a Nyeregszemle

Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy az idei, július 7-8-9-re tervezett Nyeregszemlét elhalasztják. Az okokról Solymosi Bertold főszervező elmondta, hogy a döntés oka a pénzhiány.

Tűzgyújtási tilalom van Bács-Kiskun megyében

Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el átmeneti ideig a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal a hirtelen nappali felmelegedés és a csapadékmentes, száraz időjárás miatt

60 év után megújul Félegyháza városközpontja – 2 milliárd forintot nyert a város (videóval)

Soha nem látott méretű, mintegy 2 milliárd forint összértékű beruházás indul Kiskunfélegyházán, amelynek nyomán gyakorlatilag új arculatot...