Mézeskalács remekművek várják az érdeklődőket a Kiskun Múzeumban

Templomok, házak, utcák parkok, sőt könnyűzenei színpad is készült mézeskalácsból ügyes kezű háziasszonyok...

Ünnepi fényben gyújtották meg a város első adventi gyertyáját

Az ünnepi díszbe öltözött városháza, a környező parkok, a főutca karácsonyi fényei jelezték december másodikán

Megnyitotta kapuját a kiskunfélegyházi jégpálya

Diákok hétköznaponként előre egyeztetett időpontban, szervezett keretek között, iskolai nevelő kíséretében 10 órától 13 óráig tudják majd használni a jégpályát

Felállították a város karácsonyfáját

November 27-én végleges helyére került a város karácsonyfája. Amint arról korábban beszámoltunk, dr Fehérvári István gyermekorvos ajánlotta fel Kiskunfélegyháza lakói számára

Évről évre szívet melengetőbbek a félegyházi ünnepi fények

Minden eddiginél pompásabb lesz Félegyháza ünnepi díszkivilágítása. Juhász László városüzemeltetési osztályvezetőtől megtudtuk, hogy december 1-jén...

Hétvégén nyit az ünnepi sétány

Bár advent első vasárnapja csak december 2-án lesz idén, az ünnepi rendezvénysorozat már most hétvégén megkezdődik Félegyházán, az ünnepi sétány felépítésével...

A Bankfalu fontos szerepet kap a városfejlesztésben

Lakossági fórumra várta a Bankfalu lakóit november 17-én Szabó József, a Csillag Szolgáltató Központ vezetője...

Tavasszal kezdődhetnek az edzések az új sportparkban

150 négyzetméteres, a tervek szerint 15 eszközt tartalmazó sportpark épül gumi burkolattal, 100 százalékban pályázati forrásból.

Megújult az első világháborús sírkert a Felsőtemetőben

Az első világháborúban több mint 400 kiskunfélegyházi katona vesztette életét. Emléküket a Hősök Parkjában felállított emlékmű, és a...

Közmeghallgatást tartottak Félegyházán

Közmeghallgatást tartott Kiskunfélegyháza önkormányzata november 9-én. A közmeghallgatás megkezdése előtt a képviselő-testület rövid ülés keretében